Hírek
2021. Május 14. 11:40, péntek | Helyi
Vízi kultúrház lett az egykori gátőrházból Kisbodakon
Ünnepélyes keretek között átadták a nemrég felújított egykori gátőrházat Kisbodakon, mely ezentúl vízi kultúrházként működik majd.
Kisbodak történetében jelentős fordulópont az egykori gátőrház felújítása. Május 14-én péntek délelőtt ünnepélyes keretek között, szabadtéren adták a mostmár Vízi Kultúrházként funkcionáló épületet. Köszöntő beszédében Timár Gábor, Kisbodak polgármestere elmondta 2019-ben szabadult fel a gátőrház, mely már nagyon rossz állapotban volt. A tervezés már 2013-ban elkezdődött, amikor is megfogalmazták, hogy egy olyan közösségi teret szeretnének létrehozni, ahol a turizmus és az oktatás összekapcsolódhat.

Németh Zoltán, aGyőr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke beszédében hangsúlyozta, hogy a cél nem kisebb, mint hogy Szigetköz felkerüljön a nemzetközi turizmus térképére.

Klemencz Henrik, aa Duna-Régió Víziturisztikai Szövetség szakmai alelnöke mutatta be az „Aktív víziturisztikai hálózatfejlesztés a Szigetközben, kapcsolódó járásmódokkal“ elnevezésű projekt ezen szegmensét, mely a gátőrház felújítása volt. Mintegy 40 millió forint pályázati forrásból alakítottak ki egy fogadóteret, egy tantermet, egy bemutatótermet, öltözőt és mosdót.

Dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője köszöntőjében arról beszélt, hogy Kisbodak "a nagy újrakezdő", hiszen a törénelem során számtalanszor kellett pont a természet erőinél fogva. Az vízi kultúrház egy új lehetőség a szabadba vágyók számára.

A tervek szerint több ütemben végzik a korszerűsítést, a második ütembern egy külső rendezvényteret is létrehoznak majd a vízi kultúrház udvarán.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.
