Nem minden küldetés ennyire feszített. Van, amikor nyugodtan meg lehet, sőt meg is kell állni és szét kell húzni a függönyt, hogy bejöjjön az ablakodon át a világ. Lehet gyakorolni messzi vidékeken. De!

Itt a szomszédban is. Például Dunakilitiből Rajkára, hol a falu határát átlépve az első megállónál a kocsi hosszabb ideig parkolhat, stop! Innen indult egy magányos séta könnyű felszerelésben. Csak úgy üdén, légiesen egy laza ebéd után.

Máris a műút hídján találtam magam, majd egy kanyar északnyugatnak és a folyó parton nő rá az ember szemére a távcső. Ha valahol madárdallal köszöntik a csavargót, akkor ez az a hely. Igaz, kezdetben csak háp háp volt, de később egy vöröses színű mellényben díszelgő pinty mutogatta magát a kamerának. A széncinege méretű, alig kétdekás énekes láthatóan örült a téli napsütésnek, és bevárt.

Erdei pintyre találni könnyebb dolog, mint megtanulni biciklizni. Ha pedig megvan, lehet gyönyörködni piciny fejében, apró magevésre alkalmas csőrében és dundi alakjában. Kedves lakója a környéknek. Akár csak a széncinke, valamint a sokat emlegetett süvöltő is. Itt senki ne akarjon végigszaladva letudni a távot. Bokrokban, fákon mindenhol tollas barátaink képe rajzolódik ki.

Igen ám, de a vízen is zajlott az élet. Ott egy feketerigónál alig nagyobb kis vöcsök bohóckodott. Mi több, bújócskázott. Ha van madár, melyre kámfor becenevet aggathatnánk, hát ő lenne. Valahogy nem komálja a kétlábút. Ha éles szemével távolról kiszúr minket, köszönés nélkül pukk, lebukik a víz alá és bottal üthetjük a nyomát.

Sebaj, volt helyette más, például egy olyan lény, melynek nem volt szárnya, cserébe négy lába. Nem jár fodrászhoz és ez meg is látszott rajta. Még hosszú farkát sem ollózza, pedig lenne mit rajta. Ő ilyenekkel nem foglalkozik. Helyette a fára mászást gyakorolja, de olyan művészi módon, hogy még Richter József cirkusz csapatába is kapásból felvennék. Bár, arra ritkán jár. Inkább erdő a hazája, hol magvakat, gombákat, rügyeket, fakérget, olykor hernyókat, de akár még madártojásokat is fogyaszt. A vörös bundájú, akár fél kilósra is megnövő emlőssel városon belül és kívül is találkozhatunk. De egy eredeti vad mókus, az mégiscsak eredeti vad mókus! Nehéz is volt utol érni, úgy jártak az apró lábai… Egyszer még itt volt, majd hopp, hogy került oda?

Ezen a területen azonban nem csak az állatok produkálták magukat. A széles kényelmesen járható természet közeli út önmagában elég ok volt arra, hogy jól érezzük magunkat. Egyik oldalon a mellékág adta a hangulatot, másik oldalon az erdő képén legelészett békésen a szem. Holott az ember ilyenkor csiga tempóban araszol előre, mégis mire feleszmél, egyszer csak azt veszi észre, hogy a campingnél találja magát.

No, akkor átkelésre felkészülni! Három, kettő, egy, most! Máris a műút túlpartján vagyunk, hol újabb ösvény akassza nadrágszíjunkba egy kampót és húz, húz befelé. A táj pedig csak egyre vadregényesebb és izgalmasabb lesz. A szántóföldről őzek nézik a megbűvölt kalandort, ahogy magatehetetlenül sodródik beljebb és beljebb, egyszer csak ott állsz egy ipszilon partján… Állsz és állsz!

Mi történik itt? Egy vízpart csupán. Csak épp a partját, ahogy a nagy könyvbe meg van írva, öreg fák karjai és ujjai fonják át. Kacskaringózik erre, arra, amarra, amit a természet élő egysége tart ölében. Húúúú! Mindezt tetőzve lábad előtt egy facsonk emelkedik ki a vízből, csak hogy a kép tökéletes legyen. Na, kérem, itt kell megállni.

Érezni, majd elolvadni és egy picit ezzel az egésszel összekeveredni. Hány akció- és romantikus filmet néztünk már végig, hányszor voltunk a számítógépen hősök, s próbáltunk valaki bőrébe bújni vagy eljátszani, s elhinni egy icipicit, hogy olyanok lehetünk, mint ők. S hány emberrel találkoztunk már, kit valamilyen objektív teljesítménye vagy szubjektív viselkedési mintája miatt csodáltunk, esetleg szerettünk volna utánozni. Példája okán felkerekedtünk és megtanultuk, amit ő tudott, s ezáltal hasonlítottunk rá. Ilyenek lehetnek sportolók, nagy tudást felhalmozott emberek, vagy épp karizmatikus egyéniségek. Itt azonban mindezt a természetben játszhatod. Ott vagy egy olyan helyen, ami egyszerűen csodálatos, amilyen belül szeretnél lenni, s érezd, hogy része leszel ennek a dolognak, amit látsz. Csiribú-csiribá, és már kész is. Tökéletes varázslat.

Az idő azonban ilyenkor piszkosul irigykedik rád! Hidd el! Szemében a zöld szörnnyel szinte majd beledöglik, úgy szenved, nyög, s kergeti lóhalálában a karodon máskor cammogón vánszorgó nagymutatót. Mit tudsz tenni? Ő a vezér. De a pillanat, akkor is a Tied! Ezért megérte kijönni! Szemébe vigyorogsz, s ha csak villanásnyira is, de átélted az érzést, mely megkoronázza napod, heted, hónapod, évszakod!

Oké, teszel még egy kört a környéken, s örülsz. A tájnak a fölötte lévő jó kis tocsogós területnek és a Mosoni –Dunának. Majd megfordulsz, irány vissza.

Tessék óra! Tied vagyok! Kisebb vágta a műútig, majd szép tempós haladás ezúttal a rövidebb, de unalmasabb aszfalton. Kalapálnak a lábak, teszik a dolgukat. Lassan körvonalazódik a kocsi képe is. Előkerül a kulcs, jöhet a becuccolás, pihizés, valamint ráhangolódás a hazainduláshoz.