Hírek
2020. Február 24. 16:50, hétfő |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat
Útfejlesztést terveznek az alsó-Szigetközben
Alsó-szigetközi elkerülő út megépítésének előkészítését kezdeményezte a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés pénteki ülésén.
Nagy István agrárminiszter, országgyűlési képviselő és az alsó-szigetközi településvezetők javaslatára a Győr-Moson-Sopron Megyei Közgyűlés pénteki ülésén a képviselők elfogadták azt a határozatot, mely a településeket elkerülő, jövőbeli közút megépítéséhez szükséges előkészítő munkákmielőbbi elkezdését szorgalmazza.
Aszigetközi falvak ugrásszerűen megnövekedett népesedési hullámát a közúti és egyéb infrastruktúra az utóbbi években semmilyen mértékben nem követte. Az útvonalon jelentősen megnövekedett a forgalom, csúcsidőben rendszeressé váltak a dugók, a hullámokban érkező torlódás pedig Győrben is fennakadástokoz.A mostani helyzet egyrészt az alsó-szigetközi településekről ingázóknak okoz mindennapi nehézséget, másrészt a határozat figyelembe veszi a közút mellett élő polgárok biztonságos és élhető hétköznapjai megteremtésének szempontjait is.
A 2x1 sávosra tervezett, kb. 12 kilométer hosszú út Dunaszeget, Győrladamért, Győrzámolyt és Győrújfalut elkerülve Vámosszabadi Szitásdomb lakóparknál kapcsolja be őket a 14-es útra. Az elkerülő megépítésével élhetőbbé válhatnak a települések, a járműtömeg megosztható, szétterelhető lenne, és kiszámíthatóbbá válna a győri forgalmi hatás is.
Németh Zoltán hangsúlyozta, az érintett települések polgármestereivel többször is előkészítő megbeszéléseket folytatott, hogy a leendő út nyomvonalát közösen rögzítsék a megyei rendezési tervben. „Már most olyan tervezet előkészítésén dolgozunk, melyben az elkerülőre a lehető legjobb módon csatlakozhatnak rá a települések, s ez az érintett falvak további bűvölését, fejlődését is szolgáljamajd. Érdemes hosszútávon gondolkodva terveznünk, hiszen egy ilyen beruházás elkészülése akár 10 évbe is telhet. Ezért fontos, hogy szorgalmazzuk az előkészítést”- tette hozzá a megye elnöke.
Pénteken a közgyűlés egyhangúan felhatalmazta Németh Zoltánt, hogy a kezdeményezést továbbítsa a közlekedési szaktárca és más, érintett szervezet felé, sürgetve a javasolt útvonal előkészítésének mielőbbi megkezdését.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
