Hírek
2019. Május 10. 15:36, péntek |
Helyi
Forrás: Nemes Claudia
Új ökoturisztikai programsorozat indul Szigetközben
Fogd a párod, a családod vagy a barátaid és pattanjatok bringára … – így kezdődik az első, április 27-i dunaszigeti program beharangozója, amely a BIKE & BOAT projekt GREEN WEEK rendezvénysorozatának első alkalma.
Az eseménysorozat részleteiről Fűzfa Zoltán, a Pisztráng Kör Egyesület vezetője így nyilatkozott az április 18-án megtartott sajtótájékoztatón:
23 település részvételével, hat állomásból álló, határon átnyúló projekt indul el április 27-én Dunaszigeten, Nyitott porták – Falutekergő címmel. A rendezvény célja, hogy az ökoturizmus alapelveit falusi környezetben teszi át- és megélhetővé úgy, hogy a helyi lakosok, civil szervezetek engednek bepillantást saját portájukba, vidéki életükbe. Ennek során tucatnyi porta ajtaja fog megnyílni és a településre jellemző mezőgazdasági tevékenységekbe lehet bepillantani. Lehetőségetek lesz kipróbálni a zöldség-, gyógynövény gondozást és feldolgozást, méhészkedést, kecsketartást és sajtkészítést, valamint a lovaglást és szekerezést, de még az aranymosást is!
Nyitott porták - Falutekergő részleteiről Programajánlónkban olvashat.
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges hozzá: greenweek.pisztrangkor.hu
Az ökoturizmus célpontjai azok az érzékeny turisták, családok, akik kifejezetten figyelnek a helyi termékek, helyi értékek népszerűsítésére. Ezen felül az egyik legfontosabb természeti környezetünk megismerése és a táj védelme. A program éppen ezért meghatározott látogatószámmal - állomásonként maximum 200 fővel – tervez. Így biztosítható az érintetlen tájak, kisebb desztinációk értékeinek legmegfelelőbb védelme. – zárta beszédét Fűzfa Zoltán.

dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere a program megvalósulási feltételeiről beszélt:
Az INTERREG V-A Szlovákia-Magyarország Programban megvalósuló „Danube Bike&Boat / A Kis- és Mosoni-Duna felfedezése kerékpárral és hajóval“ című SKHU/1601/1.1/014 regisztrációs számú projekt magyar partnere 23 szigetközi település felhatalmazásából Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata. A projekt a Duna, Mosoni-Duna és Kis-Duna folyók mentén, határon átnyúlóan, a Csallóközben és Szigetközben (Pozsonytól Ácsig) kívánja a víziturizmus infrastrukturális és szolgáltatási feltételeit és kereteit megteremteni, illetve a folyószakaszokra közös ökoturisztikai kínálatot, márkát (brand) létrehozni, azt népszerűsíteni. A programban kevesebb a beruházás, lényege a turisztikai rendezvények, képzések, bemutatók lebonyolítása. Az INTERREG pályázat összege 1.150.000 eurót jelent a magyar rendezvények érintettségében.
dr. Pető Péter a Szigetköz Natúrpark Egyesület elnöke, valamint a Szigetköz TDM képviseletében hívta fel a figyelmet arra, hogy az ökoturizmus elsődleges feladata a környezeti nevelés elveinek népszerűsítése. Ide tartozik a túlzott turizmus elleni védekezés, a határon átnyúló kultúrák megismerése, a viziturisztikai fejlesztések bemutatása, a család- és környezetbarát kerékpárutak népszerűsítése, a helyi értékek brandjének emelése.
A „Danube Bike&Boat / A Kis- és Mosoni-Duna felfedezése kerékpárral és hajóval“ elnevezésű projekt keretében az alábbi állomásokon vehetünk részt:
- Nyitott porták – Falutekergő - Időpont: 2019. április 27.
- Vízzel hajtott kerekek – Kincskeresés a malmok nyomán a Csallóközben - Időpont: 2019. május 18.
- ÖKO Voluta – Kincskeresés a Mosoni-Dunán - Időpont: 2019. július 8-10.
- Dzsungel kalandok a Kárpát-medence legnagyobb árterén - Időpont: 2019. július 20-21.
- Az Öreg-Duna háromszög: Dunacsúny-Pozsony-Somorja - Időpont: 2019. augusztus 24.
- A város a zöldbe megy - Időpont: 2019. szeptember 21.
A programokra a részvétel ingyenes, de előzetes regisztráció szükséges hozzá.
Regisztráció és további részletek az alábbi honlapon érhető el: www.greenweek.pisztrangkor.hu
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
