Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2018. November 24. 00:00, szombat | Helyi
Forrás: Nemes Claudia

Torta, beszámoló és jó hangulat a lébényi évértékelőn

Torta, beszámoló és jó hangulat a lébényi évértékelőn

2018. november 15-én tartotta rendhagyó évértékelő beszédét Kovács Gábor, Lébény polgármestere.

Van egy település valahol Szigetköz és Hanság között, ami egy kicsit más, mint a többi. Egy kisváros, amely nem csak élettel, hanem szeretettel is jócskán megtelt. Egy hely, ahol a hivatalos plenáriumokba is mindig sikerül egy kis személyességet, közvetlenséget csempészni.


„Van egy álmom… Lébény”

– ezzel a megfogalmazással indult a polgármesteri évértékelés Lébényben, ahol – mint tavaly is – igen szép számú hallgatóság gyűlt össze, hogy ’első kézből’ értesülhessenek a helyieket érintő legfontosabb témákról.

Szó esett

  • a legfrissebb pályázatokról,
  • költségvetési tervekről,
  • megvalósult projektekről,
  • fejlesztésekről, módosításokról.

A témák között nem lehetett kikerülni a kevésbé pozitív eseményeket sem, mindemellett megnyugtató, hogy ezek elenyésző számban fordultak csak elő, az pedig méginkább, hogy további szervezéssel ezek a problémák is orvosolhatóak. Így például

  • a helytelen kamionos parkolások,
  • a figyelmetlen szemetelők
  • vagy éppen a szervezett lomtalanítási akciót kijátszók esetei.

Ám mivel az esten az előre mutató, értéket adó eredmények voltak túlsúlyban, mindenképp érdemes itt is ezeknek nagyobb hangsúlyt adni.


„Legfőbb célunk, hogy mindent, amit teszünk, azt a lehető legjobb minőségben, a tőlünk telhető legnagyobb teljesítménnyel tegyük!” – emelte ki beszédében Kovács Gábor.

Milyen hatással bír a település életére egy ilyen közös célkitűzés?

Lássuk csak…

  • országosan is elismert programszervezés: Mályvavirág, a méhnyakrák elleni felhívás kapcsán
  • III. megyei tájfutó verseny szervezése, helyszín biztosítása
  • 5. alkalommal megszervezett kulináris és kulturális esemény, a Süti Mester
  • egyre nagyobb népszerűségnek örvendő városnapi program, az Ízőrző Nap
  • helyi iskolások kanadai kirándulása
  • 10. országos zarándoklat a Szent Jakab templomhoz
  • baba lélegeztető gép és gasztroenterológiai vizsgálathoz szükséges eszközök vásárlása aMosonmagyaróvári Többcélú Kistérségi Társulás együtt a mosonmagyaróvári Karolina Kórház javára
  • ingyenes szén-monoxid érzékelő berendezések biztosítása 400 helyi család számára
  • s végül, de nem utolsó sorban: újabb Gyémánt Városmarketing díjak az országos megmérettetések eredményeiként.

Az 5 éve várossá nyilvánított település fejlődése azonban nem csak a lelkesedésben és a beszámolókban követhető nyomon, látható jelei is vannak:

  • megépült a helyi Bölcsőde
  • korszerűsödött és megszépült az Önkormányzati Hivatal
  • teljes régi pompájában került felújításra a Nádasház, mely Helytörténeti Múzeumként funkcionál tovább
  • új tervekkel és lakókkal gyaradodik a Szedres
  • s végül, de nem utolsó sorban: új pályázati alapokból valósulhat meg a Piac-tér

A bemutató itt ért véget, hogy egy év múlva innen folytatódjon tovább.

Ezek után következett a polgármester által beígért meglepetés, a torta, mely a város 5 éves fennállására készült.

Fotó: Pusztai Dóra

Lébény – egy 5 éves kis város, nagy szívvel

Isten éltesse!


Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét