Felpezsdül az ember ilyenkor, s csak egy dolog jár az eszében, mikor lehet újra kint a fák között.

Történt hát egy hétvégi győri bevásárlás végén, hogy a kocsi orra nem szimatolt bele a hazafelé vezető út illatába, hanem ellenkező irányba irányította éber szemeit, s csak annyit tudott, a cél Győrújbarát. Innen már csak egy ugrás, s lám, már le is parkolt a gyerektábor árnyékában. Négy ajtó nyílt ki, melyből kíváncsi lábak érintették meg a földet, hogy egy rövid helyismeret után a piros jelzést követve elinduljanak egy újabb útra.

Este hat órakor már nem lehetnek földet megkerülő ambícióink, de azért egy rövid séta belefér. A környék főterén álló tábla három körre hívja meg a turistát, mi a tobozgyűjtő névre keresztelt útvonalat választottuk.

Mohó kíváncsisággal léptünk rá a jelzett szakaszra, mi kezdetben az aszfalton, majd egy hirtelen kanyarral az erdőbe vezetett. Tyűű, a mindenit! Ez már igen! Kisebb fallal néztünk farkasszemet félig bemelegítve. A test nézte a meredek részt, majd bátorságot gyűjtve nekiiramodott. Hááááát, menet közben sem lett könnyebb. A beszélgetés egy csapásra abba maradt, csak a szuszogás és lihegés tompa zaja szállt be a fák közé. Azonban nem vitte túlzásba a terület az erőpróbát. Csupán szája sarkában egy csöppnyi mosollyal odabökte – no, tetszett? Elértük az üzemi hőfokot, igazi tobozos helyre kerültünk, hol Réka és Bálint a séta nevének megfelelően fel is vett párat és játszani kezdtek vele.

Amint a tűlevelek szűnni kezdtek, kertes házak közé futott be a tobozjelzés. Igaz, nem azért jöttünk, hogy kétlábú keze munkái közt lófráljunk, de azért itt picit más volt a helyzet. A környék lakói nemcsak téglákból össze kupacolt halmok közt tengették szabad idejüket, hanem bizony zsebkendőnyi területű tip – top birodalmakat hoztak létre. Viruló házak, rendezett udvarok, hmmm, így is lehet! Talán látta ezt a tavasz is, itt elmélázott és hopsz, kiborult a zsákjából egy nagyobb adag szépség, melytől a környék füvei üde zöldek lettek, a gyümölcsfákra pedig mindenféle színű és alakú szirmok ragadtak. Na, ilyenkor nem bánja a szem, hogy erre a tájra vitték a lábak.

Persze azért a szív odabökte – Héjj, nektek azért ott van a helyetek a dombok között! Ezzel bizony nehéz vitatkozni, így utazó sebesség bekapcsolva, és zsupsz, újra fák ropták a táncot körülöttünk. Persze nem nekünk örültek. Őket valószínűleg nem nagyon érdekelte, hogy épp merre járunk. Az viszont biztos, hogy a startvonal tábláján olvasható információt szó szerint vették. A betűk ugyanis azt ígérték, hogy békén hagyott erdőben bóklászhat, ki erre jár. Az út során ezt örömmel tapasztaltuk. Itt nem zaklatták az erdőt, ki kedvére nőhetett úgy, ahogy csak akart. Emiatt azonban nemcsak ők, hanem tollas barátaink is vígan mulattak az egyre dúsabb lombok között. Az esti madárhangversenybe egyre több csőr kapcsolódott bele. Széncinege, csilpcsalpfüzike, énekes rigó és a később érkezők közül fülemüle, sőt még kakukk is énekelte, kiabálta, ordííította világgá szerelmét. Ha van élőhely, melyben szívesen trappol az ember, akkor ez az.

Ennél azonban többet is kap a turista. A környék nemcsak összefüggő vad zöld tenger volt, hanem kisebb-nagyobb mezőkkel, olykor szántókkal és őket kísérő facsoporttal szegélyezett élőhelyeken zakatolt tovább. Egy pillanatnyi esélyt sem adva annak, hogy ámulatunk szűnjön. Egyszerűen tökéletes helyszín a könnyű sétára.

Azonban egy pikáns fűszer még hátra volt. Az pedig a sötétedés. Ismeretlen helyen az este közeledtével a táj kezdte magára húzni fekete takaróját, mely sejtelmessé, egyben kellemesen izgalmassá tette a maradék út további részét. Az útvonal kijelölői azonban gondoskodtak róla, hogy emiatt se essen senki pánikba. Amiről ugyanis még nem ejtettünk szót, pedig az egész kiránduláson üdítően feltűnő volt, az a jelzések tökéletes elhelyezése. Rendszeresen ki voltak rakva, sőt olykor nagy fatáblák hirdették a helyes irányt. Otthonosan mozogtunk az egész terepen. Pedig a figyelmünket elcsavarta a csodás helyszín, de azért olyan nagy csinnadrattára ne számítson senki. Itt nem lesznek lélegzetelállító panorámák, szemmel befoghatatlan térségek, de mérsékelt, illedelmes, arcunka be nem mászó, de elénk táruló szépségek, melyeket lépten - nyomon felfedezhetünk. Például egy löszbe vájt út képében, vagy és lábuk alól kifutó kacskaringó ösvény megjelenésében.

Ilyen környezetben vígan gyűjtögetjük össze azokat a kilométereket, melyeket csokorba szedve, a végén átnyújtva a tájnak a célba jutás élményét kapjuk ajándékba.