Hírek
2011. Október 03. 07:25, hétfő |
Belföld
Forrás: OrientPress
Tizenegy milliárd jut szociális célokra
Tizenegy milliárd forintot szánt a kormány a gyerekotthonok és szociális intézmények fejlesztésére, hajléktalan ellátásra.
Az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) szociális kerete három nagy pályázat között oszlik meg, a támogatás pedig teljes körű – nincs szükség hozzá önrészre.
Az ÚSZT hármas pályázatáról Soltész Miklós szociális ügyekért felelős államtitkár nyilatkozott a közrádiónak: elmondása szerint az időseket, mozgáskorlátozottakat és pszichiátriai betegeket ellátó intézetek között hatmilliárd forint oszt szét a kormány – a gyermekotthonok felújítására, illetve új otthonok építésére pedig 3 milliárd forintot szánnak. Az utóbbi esetben az is cél, hogy az állami gondozottak a régi nagy központi épületekből kisebb és családiasabb házakba költözhessenek.
A harmadik, kétmilliárd forintos keretből a hajléktalan-ellátást támogatja a kabinet: a hagyományos (nappali, éjjeli és átmeneti) szálláshelyek mellett ugyanakkor új szolgáltatásokat is bevezetnének, melyekkel a hajléktalanok társadalmi visszailleszkedését szeretnék elősegíteni – mondta a Kossuth Rádióban Soltész Miklós.
OrientPress Hírügynökség
Kép: OrientPress Hírügynökség /archívum
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
