Hírek
2019. Május 24. 11:19, péntek |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság
Takarmány ellopásával vádolnak két férfit
A mosonmagyaróvári nyomozók három férfit hallgattak ki lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
Előzetes információk alapján, Héderváron, közúti közlekedési ellenőrzés során állították meg a rendőrök 2019. május 20-án az éjjeli órákban egy kisteherautó vezetőjét, egy 26 éves ásványrárói férfit. Az intézkedők a sofőr és a vele együtt utazó 49 éves hédervári lakos igazoltatása mellett a járművet is átvizsgálták, aminek hátsó rakterében, nagy mennyiségben, szóját és kukoricát tartalmazó zsákokat találtak, amelyek eredetét a gépkocsiban tartózkodók nem tudták igazolni.

A járőrök mindkettőjüket elfogták és a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságra előállították, ahol 2019. május 21-én és 22-én gyanúsítottként hallgatták ki őket lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.
A nyomozás során beszerzett információk alapján a rendőrök egy – a termelőszövetkezet telephelyén dolgozó – 69 éves férfit is gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben. A nála, illetve a két másik férfinál lefolytatott kutatások alkalmával a nyomozók további, több százezer forint értékű takarmányra bukkantak, amiket lefoglaltak.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
