Hírek
2019. Február 23. 20:44, szombat |
Helyi
Forrás: Dr. Karácsony István helytörténeti kutató
Nyolcvanöt év jóban, rosszban
Ebben az évben ünnepeljük jogelőd községeink Darnó és Zseli egyesülésének 85. évfordulóját. Az egyesülés évétől, 1934. január 1-jétől a községeink neve Darnózseli lett.
Darnó és Zseli már az államalapítás után a közigazgatási vármegyerendszer kialakulásakor Pozsony vármegyébe kerültek. Akkortájt a közigazgatási határokat vízi határok alkották, s az Öreg-Duna a jelenlegi Mosoni-Duna mederágyában folyt. (A honfoglalástól.) Később keletebbre vándorolt, a Nováki főcsatorna medrében folyt a fő ága 1800-as évek elején. Tehát a fő-ág bal partján terültek el.
Mivel a vízi-határ bal partján foglaltunk helyet, így kerültünk Pozsony vármegyébe és az Esztergomi Főegyház-megyébe.
Ez az állapot 1849-ig tartott. Az önkényuralom időszakában Moson vármegyébe sorolták falvainkat, azonban 1861-ben újra visszakerültek az „ősi gyökerekhez”, Pozsony vármegye égisze alá.
Időközben az Öreg-Duna újra medret változtatott, s községeink a bal partról a jobb partra kerültek, s így a Duna a továbbiakban elzárt bennünket a megyei és járási központtól, Pozsonytól és Dunaszerdahelytől.
1883-ban végre meghallgatásra talált a sok kérelem és 1884-től Moson megyébe kerültünk vissza véglegesen. A határozatot az országgyűlés hozta.
A krónikákból, oklevelekből és a falu hagyományaiból tudjuk, hogy Darnó és Zseli községek mindenkor a megye legszegényebb községei voltak. Önálló jegyzőséget nem tudtak fenntartani, csak több kis községgel társulva tudtak körjegyzőséget működtetni. Mindenkor óriási költségvetési hiánnyal küszködtek, melyet csak pótadó kivetésével tudtak fedezni.
A 19. század vége felé annyira súlyos lett a helyzet, hogy a fedezetlen kiadási többlet Darnó esetében a bevétel kétszerese, Zseli esetében háromszorosa lett. 1861-ben, amikor visszakerültek falvaink Pozsony megyébe, a Novákpusztai Uradalmat Magyarkimléhez csatolták, ezzel költségvetésileg ellehetetlenítették a két falut. A két falu egyesülése most már szükségszerűvé vált. Ráadásul a két falu közötti távolság csupán négy-ötszáz méter volt.
1934. január 1-jétől már Darnózseli néven szerepelt a két község, innen számítjuk hivatalosan az egyesülést Az egyesült községek első bírója id.Horváth Ferenc lett. Az egyesülés helyességét később az idő igazolta.

Felső képen a bíró és családja, középső képen megkoszorúzzuk a sírját, alsó képen a posztumusz díszpolgári kitüntetését unokája veszi át 2000-ben.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
