Hírek
2021. Január 22. 08:51, péntek |
Helyi
Forrás: police.hu
Nem történt bűncselekmény - Eljárást kezdeményeztek a fiatalkorúval szemben
Ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság, miután egy 16 éves lány feljelentését tett. Most a hatóság félrevezetésének bűntette miatt eljárást kezdeményezett a lány ellen.
A bejelentés szerint egy férfi az autójába akarta kényszeríteni a fiatal lányt. A rendőrkapitányság nyomozói a fiatalkorú sértett, valamint a tanúk által elmondott elsődleges adatok, illetve a bűncselekmény kiemelt súlyára tekintettel, nagy erőkkel kezdték meg a cselekmény elkövetőjének beazonosítását. Ennek során a nyomozók a bűncselekmény helyszínén és annak környezetében, valamint a szomszédos községben adatgyűjtést folytattak, tanúkat kutattak fel, illetve intézkedtek személyi és tárgyi bizonyítékok beszerzésére. A hasonló esetek megelőzése érdekében kiterjesztett bűnügyi, valamint rendészeti intézkedéseket vezettek be a környező településeken. Az alapos és minden részletre kiterjedő büntetőeljárás során a nyomozók megállapították, hogy a sértett és a tanúk által büntetőjogi felelősségük tudatában tett vallomások nem feleltek meg a valóságnak. Az érintettek folytatólagos kihallgatásaik során elismerték, hogy korábban a hatóság előtt valótlan nyilatkozatot tettek.
A kényszerítés bűntette miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság bűncselekmény hiányában megszüntette, és a fiatalkorú sértettel, illetve két hamisan nyilatkozó tanúval szemben büntetőeljárást kezdeményezett.
A hasonló cselekménynek gondolt, a fenti ügyet követően pár nappal később tett állampolgári bejelentés alapján indult nyomozást a rendőrkapitányság a beszerzett információk alapján, szintén bűncselekmény hiányában szüntette meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
