Hírek
2017. Március 26. 00:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Nemes Claudia
Máriakálnok – kis település, nagy tervekkel
A Vállalkozói Napon tartott évértékelő beszédében hozta nyilvánosságra az idei évi önkormányzati terveket dr. Tóásóné Gáspár Emma, Máriakálnok polgármestere.
2017. március 23-án tartotta éves köszöntő rendezvényét, az ún. Vállalkozók Napját a község. Az eseményen szerkesztőségünk is jelen volt.
Máriakálnok közel 2000 lakosú település, ahol 110 vállalkozás üzemelteti mindennapi tevékenységét. Nekik, valamint a község civil szervezeteinek tartotta beszámolóját a falu első embere.
Beszédében elmondta:
A gazdasági körülmények következtében Máriakálnokon megszűntek a nagy adózó cégek. Így mindenképp szükség van a helyi vállalkozók pozitív eredményeire, valamint az összefogásokra.
2017. évben 20 millió iparűzési adóforint érkezett az önkormányzat számlájára, melyet nagyrészt pályázati önerőként használnak fel – további fejlesztésekre.
Így valósulhat meg például
• több önkormányzati tulajdonban lévő utca felújítása,
• a Petőfi utcai - az idősek kérését meghallgatva és annak eleget téve – buszváró kapaszkodókkal való felszerelése
Valamint indulnak a további útfelújítások, az utak mart aszfalttal való borítása a
• Sörös közben
• a Jókai utca teljes hosszán
• a Kossuth utca első szakaszán.
A templom melletti kanyarban szegélykővel és vízelvezetéssel megoldott rendszer kerül kiépítésre – a kátyúsodás megelőzésére.
Továbbá új parkoló épül a Petőfi utcában.
Az önkormányzati külterületi utak az önkormányzat, a helyi gazdák és a Vadásztársaság együttes segítségével valósul meg.
Pályázatot nyújtottak be és támogatásra is került a Máriakálnoki Csicsergő Óvoda teljes felújítása és kapacitásnövelése is. Az elnyert 36 millió forintos pályázati összeget kipótolva az önkormányzat 14 millió forintos önerejével együtt az óvoda teljes fejlesztése készül el 2017-ben.
Ezek alapján a régi óvoda új
• külső szigetelést
• nyílászárókat
• csoportszobát,
• vizesblokkot,
• öltözőt,
• tálalókonyhát,
• betegszobát
• és irodahelységet kap.
Megvalósul az épület teljes villamos-vezeték és világító testek cseréje valamint a fűtéskorszerűsítés is.
Ezekkel a projektekkel indul Máriakálnok a 2017. évben.
A beszámolót követően az est közös vacsorával és jó hangulatú beszélgetésekkel telt.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.












