Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2019. Március 30. 20:06, szombat | Helyi
Forrás: Fotó: Ruskáné Takács Anita tűzoltó százados - Győr-Moson-Sopron Megyei Katasz

Már hét tűzoltó egyesület avatkozhat be önállóan Győr-Moson-Sopron megyében

Már hét tűzoltó egyesület avatkozhat be önállóan Győr-Moson-Sopron megyében

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság március 30-án rendezte meg az Ásványrárói Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr egyesület útnak indító ünnepségét.

A községben működő egyesület április elsejétől hivatásos tűzoltók jelenléte nélkül is olthat tüzet és végezhet műszaki mentést, ennek köszönhetően négy település csaknem hatezer lakosa él nagyobb biztonságban.

Az egyesület azt vállalta, hogy évi háromezer órában készenlétben áll, és amennyiben szükséges, akkor Ásványrárón, Héderváron, Dunaszentpálon és Dunaszegen, azaz több mint nyolcvan négyzetkilométernyi területen indul a bajbajutottak segítségére. A változásnak köszönhetően négy település csaknem hatezer lakosa él nagyobb biztonságban. Az együttműködési megállapodások keretében a tűzoltó egyesület tagjai eddig is számos esetben támogatták a győri, illetve a mosonmagyaróvári hivatásos egységek munkáját, az egyesület 2014 óta a Szigetköz járási mentőszervezet alapító tagjaként is tevékenykedik. Az ásványrárói egyesület tagjai településük földrajzi fekvése miatt többféle feladatot látnak el, hiszen az 1401-es számú úton gyakoriak a balesetek, amelyekhez sokszor elsőként érkeznek, de a Duna és a Mosoni-Duna közelsége miatt árvízvédelmi tevékenységben is aktívan részt vesznek. Az ásványrárói önkéntesek kiemelt figyelmet fordítanak az ifjúság nevelésére is, emellett jó kapcsolatot ápolnak a helyi civil szervezetekkel is.

Az útnak indító ünnepségen Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság általános főigazgató-helyettese mondott ünnepi beszédében emlékeztetett rá, hogy az elmúlt hét-nyolc évben megháromszorozódott az önkéntes tűzoltó egyesületek száma. Országosan az ötvenharmadikként, Győr-Moson-Sopron megyében pedig hetedikként indul útjára az ásványrárói önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesület. A dandártábornok kiemelte az önkéntesek összefogását, amelyet követendő értéknek nevezett. Munkájukhoz erőt, egészséget kívánt.



Széles Sándor kormánymegbízott köszöntőjét egy tizenöt évvel ezelőtti nyugat-európai emlékkel kezdte, amikor megismerte az ottani önkéntes tűzoltóságok munkáját. Tapasztalatai alapján Győr-Moson-Sopron megyében egyre több egyesület éri el azt a színvonalat. Aki önkéntesként alázattal végzi a munkáját, folytatta a kormánymegbízott, az általában nem kap nagy nyilvánosságot, de ez a munka nagyban hozzájárul a fejlődéshez. Széles Sándor a tűzoltók imájával zárta beszédét, egyben megköszönte az önkéntes és hivatásos tűzoltók munkáját.

Az ünnepi köszöntők után Erdélyi Krisztián dandártábornok nyújtotta át Horváth Balázs elnöknek az együttműködési megállapodást, amely az önálló beavatkozás nélkülözhetetlen dokumentációja. Beke Zoltán tűzoltó alezredes pedig a mentori megbízást vehette át, az egyesület szakmai munkáját a továbbiakban ennek birtokában segíti. Az útnak indító ünnepség és az önálló beavatkozás megkezdése alkalmából adományozott emlékszalagot Sallai Péter tűzoltó dandártábornok, Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság első embere kötötte fel az egyesület csapatzászlajára.



Az egyesületet és Ásványráró Község Önkormányzatát képviselve Horváth Balázs egyesületi elnök is felszólalt, aki ismertette az egyesület történetét, az önállóvá válás felé vezető utat, valamint köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik az egyesület munkáját segítették és részt vettek abban.



Németh Zoltán, a megyei közgyűlés elnöke mondott pohárköszöntőt. Kiemelte, hogy a megyei káresetek negyedénél az önkéntes tűzoltók is támogatták a hivatásosok munkáját. Az elnök mindemellett a helyben történő segítségnyújtás fontosságára mutatott rá és kevés bevetéssel járó, sikeres munkát kívánt az egyesületnek.

Győr-Moson-Sopron megyében a győrszemerei, a téti, a fertőszentmiklósi, a nagycenki, a hegykői, és kunszigeti önkéntes tűzoltó egyesületek után április 1-től hetedikként az ásványrárói önkéntes tűzoltó egyesület tűzoltói feleltek meg az előírt feltételeknek, így megkapták a lehetőséget az önálló beavatkozásra.

Az egyesület elődje az 1885. január 1-jén két szomszédos település, Ásvány és Ráró közös akaratából megalakított tűzoltóegylet volt. Ez a lépés előrevetítette a két település későbbi, 1937-ben bekövetkezett egyesülését. Az egylet az első civil szerveződés volt a faluban, megalakulása óta megszakítás nélkül működik. A tűzoltók az 1940-es évekig két lovaskocsi-fecskendővel avatkoztak be, 1967-ben egy modern targoncát vásároltak, amely fel volt szerelve egy 400 liter/perc teljesítményű szivattyúval. Később vásároltak egy ZUK típusú tűzoltóautót, amelyre már egy 800 liter/perc teljesítményű szivattyú került. 1993-ban a testvértelepülés (Unterwaltersdorf) tűzoltó egyesületétől egy Opel Blitz gépkocsifecskendőt kaptak, amely már 1000 liter víz szállítására volt alkalmas. Az igazán nagy technikai fejlődést azonban a 2017 szeptemberében a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságtól megkapott Mercedes Benz 814 TLF 1000 gépjárműfecskendő jelentette, ez tette lehetővé, hogy az egyesület felkészüljön az önálló beavatkozó minősítés megszerzésére.

Az egyesületnek jelenleg negyvenkét tagja van, huszonnégyen szaktevékenységet is tudnak végezni, ők mindannyian rendelkeznek az előírt végzettséggel, hárman a tűzoltás vezetésére is jogosultak. Az egyesület működéséhez szükséges fedezet önkormányzati támogatásból, valamint a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság és a Magyar Tűzoltó Szövetség közös pályázata révén áll rendelkezésre.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 15:08, szerda | Bulvár

Hollywoodi világsztárokkal várja látogatóit a Budapest Comic Con

Idén is megrendezik Magyarországon a világ legnagyobb és legjelentősebb popkulturális eseményét, a Comic-Cont:

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:18, szerda | Külföld

A lengyel határőrség feltartóztatott egy szökött orosz katonát

Egy, a fehérorosz határon át illegálisan Lengyelországba belépő orosz katonát tartóztatott fel a lengyel határőrség.