Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2017. Április 01. 23:56, szombat | Helyi
Forrás: Dunaszegi Közös Önkormányzati Hivatal

Lehunyta sok szemét a sok szemét

Lehunyta sok szemét a sok szemét

Április 1. - bolondok napja. Egy szemétszedés élménybeszámolója...

Amikor Bakos Zsolt dunaszegi polgárőr kifordította az egyik zsákból a bomlófélben lévő juhtetemet, akkor nekem is végigfutott az agyamon, hogy mi a fenéért nem a játszótéren fagyizgatok a lányaimmal, ahelyett, hogy családi programként éppen a dzsindzsában gyűjtjük a szemetet. Más szemetét. Szemetek szemetét. Ugyanis jobb szó sajnos nincs azokra az emberekre, akik után, akik miatt össze kellett szednünk ezt a töménytelen hulladékot. A zöldből, az erdőből, a Natura 2000 területről.

Szerencsére sokan hallgattak a hívó szóra és sok helyszínen, nagyon szép számban tudtunk nekiállni a gyűjtésnek. 250 zsákkal készültünk, jól mutatja a hulladék mennyiségét és a szép számú részvételt, hogy már az első fél óra után problémáink akadtak a zsákok mennyiségével. Legközelebb jobban fel kell készülnünk. Illetve remélem nem lesz legközelebb, bár egyesek szerint túl naiv vagyok. A hulladék között volt egyébként fosztott madártoll, állati tetemek, műanyag flakonok, alkatrészek, napozóágy, fotel, ágynemű, borosüvegek, sörös dobozok, zuhanytálca, építési törmelék, háztartási hulladék is.

A pár óra leforgása alatt összeszedett mennyiség eléri a 25 köbmétert. Ebben nincs benne az öttevényiek által gyűjtött szintén több konténernyi hulladék és nincs benne az a száz körüli gumiabroncs, amit a dunaszegi hulladékudvarba tudtunk szállítani. Az eredmény szép, egyúttal borzasztó elkeserítő is.
Amíg a konténerekkel küzdöttünk, lelkes önkénteseink pedig vagy odahaza vagy

Dunaszentpálon, - ahol levessel és lángossal készültek - fogyasztották az ebédjüket, addig a polgárőrség neki is állt a vadkamerák helyének meghatározásához és a kamerák kiszerelésének előkészítéséhez. Rövidesen a figyelmeztető táblák is megjelennek majd és remélhetőleg senki nem veszi majd ezután a bátorságot arra, hogy akár egy zsebkendőt is eldobjon. Szerencsére némi bizonyíték így is össze-összegyűlt, pár szabálysértési feljelentésre való anyagot sikerült az irodába beszállítanunk. Szerencsére aki annyira ostoba, hogy a szelektív hulladékgyűjtő vagy a hulladékudvar ingyenes szolgáltatása helyett az erdőbe vigye a szemetet, az hibázik is és elhagy ezt-azt.

A frissen átadott kunszigeti községgazdálkodási telephely elől a szemét egy részének elszállítása megtörtént, a többit hétfőn tudjuk elvitetni, sajnos alulbecsültük a szemét mennyiségét, egyúttal az emberek gonoszságát és ostobaságát is. Addig is kérjük a környék lakóinak türelmét.

A szervező Dunaszegi Közös Önkormányzati Hivatal, valamint Lendvai Ivánné, Kunsziget község polgármestere, Csontos Attila, Dunaszentpál község polgármestere és Babos Attila, Dunaszeg község polgármestere nevében hálásan köszönjük a lakosság és a civil szervezetek résztvevőinek, lelkes önkénteseinek munkáját, amellyel hozzájárultak környezetünk megszépítéséhez. Köszönöm a szervező kollégák munkáját is, akik nélkül szintén nem jöhetett volna létre ez a hasznosan együtt töltött délelőtt.


Lehetőségeinkhez képest minden lépést meg fogunk tenni, amely hozzájárul ahhoz, hogy megállítsuk a környezetszennyezést.


Szigethy Balázs
jegyző

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 18. 14:32, csütörtök | Belföld

Átadták a 33. számú főút 2x2 sávra bővített újabb szakaszát

Elkészült a 33. számú főút újabb szakasza, ezzel Debrecentől Látóképig 2x2 sávon közlekedhetnek a járművek - hangzott el az útszakasz csütörtöki átadó ünnepségén.

2024. Április 18. 14:30, csütörtök | Belföld

A kormány szerint a vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről

A vendégmunkások nem fogják kiszorítani a magyarokat a magyar munkahelyekről - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió műsorában.

2024. Április 18. 14:29, csütörtök | Belföld

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban

Magyarországon nőtt a második legnagyobb arányban a tisztán elektromos autók értékesítése márciusban - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM) csütörtökön a Facebook oldalán közzétett bejegyzésben.

2024. Április 18. 14:27, csütörtök | Belföld

Kis és közepes vállalkozók kaphatnak teret az eMagon

Együttműködést kötött a VOSZ és az eMAG a magyar kkv-k online értékesítési csatornáinak fejlesztésére