Itt még a gumicsizma is SOS jelzést küldött volna egy T 72–es harckocsinak, hogy mentse ki erről a területről. Jöjjön egy újabb kirándulás, melyet még a mosópor reklámosok sem mertek volna bevállalni!

A helyszín kissé meglepő, hiszen ezúttal nem lépjük át a Szigetköz határvonalát. Csupán a Mosoni–Duna árnyékában maradunk, de ettől függetlenül úgy gondolom, azt a pár métert ne vitassuk. Engedjük meg, hogy beleférjen történetünk, a Kalandozások a Szigetközben - című történet kosár szélére. Kár is lenne kihagyni belőle, hiszen ha valahol, itt aztán volt szárnylendítés, láblendítés, nem hagytak unatkozni a környék állatai.

Bezenyét felkeresni nem nagy kunszt. Közel van, s a fő útról simán működik. Ha Mosonmagyaróvár felől érkezünk, a falu tábláját elhagyva nem sokkal egy parkolóhoz érünk, hol le tudjuk tenni hű szolgánkat. Innen mindenképpen két lábon érdemes útnak indulni egy picit visszafelé, majd egy jó kis tágas földúton északnak. Itt kezdődök az élet! Alig tettünk pár lépést, máris balkáni gerle kacsintott ránk egy távoli fáról.

A galamb méretű szürke tollas gyakori lakója falvainknak, városainknak, nem tűnik nagy érdekességnek. Egészen addig, amíg véletlenül nem találunk rá egy időgépre és hopsz, utazzunk vissza, mondjuk száz évet. Akkor ugyanis hiába jártuk volna rongyosra lábbelinket, egy példányuk sem szelte légterünk. Eredetileg Kis–Ázsiából, azaz Törökország környékéről indult, majd terjeszkedett el egészen Indiáig. Sőt, Kínát és Dél–Koreát is bevette! Hazánkban első alkalommal 1926–ban találkoztak vele a Tiszántúlon, idővel elterjedt egész Európában, Angliától Portugáliáig.

Mellette nézegetett egy nála jóval kisebb, de mégis csak a 2017-es év madara, a piros-fehér, fekete fejű, erős csőrű tollas, a tengelic. Ha van kedves, bájos fülnek örömöt okozó hang, az a tengelic torkából fakad. Tavaly már beszéltünk róla úton útfélen, de azért idén se felejtsük el, hiszen most legalább annyira aranyos, mint az elmúlt évek bármelyikén. Ahogy csoportba vonulva keresi fel a fákat és próbálja összegyűjteni az aznapi betevőt… Mindig öröm vele találkozni.

Akár csak a szintén pintyféle, stílusban, méretben hasonló zöldikékkel. Őket már lassan érdemes lesz figyelni. A vega madár ugyanis idővel elkezd zsíííírozni. Magyarul, a jól ismert rövid éneke mellé zsíííír, zsííííír „szavak” hagyják el csőrét (u. i: már zsíííroznak). Érdekes színfoltja a hazai madáréletnek. S aki vele szeretne találkozni, nem csak Bezenyén teheti meg, hanem otthon is, ha kirakott nekik egy kis hamit a madáretetőbe. Ő ugyanis nem veti meg a terített asztalt, örömmel fogadta télen az emberi segítséget.

Van azonban egy erő, mely minden szuper kis élőhelytől elszakít. Hiába hemzsegnek karácsonyfadíszként tollas barátaink, szinte minden fa ágán. Szaltózhatnak keresztbe-kasul a távcső előtt. A kíváncsiság előtt nincs akadály. Oké, szép ez a környék, de mi van előtte? Indul a láb teljesíteni az elme parancsát. Megtudni, mi van a következő kanyar után. Lám, egy újabb csapat szárnyas landol a kisujj vékony faágak csúcsán. Mezei verebek néztek körbe a vidékre, arcukon jellegzetes barna folttal. A szántóföldre is érdemes volt kitekinteni. Itt ugyanis fél méter hosszú, hatalmas fülű négylábú sprintelt föl s alá. Talán már a húsvéti ünnepekre edzett? Nem tudni. Mindenesetre már a startvonalnál eldőlne annak a sportembernek a sorsa, ki kiállna ellene. A nyúl ugyanis 60 km/h fölötti tempóra is képes. Micsoda erő! Micsoda frissesség!

Mi azonban nem csak futni, de még szinte lépni is alig tudtunk a cuppogós sárban. Még jó, hogy a távcső az állatok után tudott szárnyalni. Igaz, éles terepen ez minden esetben olyan egyszerű dolog. Amikor annak idején első alkalommal találkoztam profi madarászokkal, tátott szájjal és érthetetlenül néztem rájuk, honnan tudták röptében, vagy épp hangról beazonosítani a madarakat. Idővel, mikor az ember egyre többet járt a csőrösök közt, s a szakirodalommal is megbarátkozott, rájött, nincs is benne semmi boszorkányság. Csupán tapasztalat, meg tapasztalat és egy jó nagy adag tapasztalat. Amennyit csak lehet, terepen kell lenni, s jönnek azok a kis élményzászlók, melyek begyűjtésével felpörgetve újabb kisebb sikerek után indulunk. A csúcs azonban olyan messze van, mint a Mount Everest. Van, aki csak a felüljáróig jut, van kit a Mátra csúcsai is elvarázsolnak. Mások az Alpok hegyeit is megostromolják és bizony az Andoknak is vannak meglepetései. A madárvilág megismerése is hosszú út. Igaz, rengeteg elágazóval. Egyeseket a predátorok nyűgöznek le, s ők erre specializálódnak. Nálunk is megvannak azok a géniuszok, kik szinte a madár leheletéből megállapítják miféle.

Másokat az énekesek varázsolnak el, gyűrűzők lesznek, s többet tudnak róluk, mint maguk a főszereplők. Hallani olyan egyénekről is, kik a sirályok azonosítását emelték szinte elképzelhetetlen magasságig, míg mások kontinenseket átszelve külön expedíción vesznek részt, hogy távoli vidékek szárnyasait ismerjék meg. Aki pedig látta a Vad évad című vígjátékot, megismerhette, kissé kisarkítva a „tviccser” féle madárfajvadászt. Ezen túl még ezerféle út létezik. Akadnak, kik egy faj védelmét tűzik ki célként, s erre hajtanak ezerrel, sokan pedig minden elérhető faj számára próbálnak segítséget nyújtani. A legtöbben éles terepi munkával. S vannak bizony páran, kik közvetlenül a madarak gyógyításával egy az egyben segítik tollas barátainkat. Mennyi szakember, mennyi lelkes profi és amatőr segítő kéz. Az ő munkájuknak hála bővül a szakirodalom, s tudunk meg egyre többet ezekről a csodálatos lényekről. Ha pedig már felhalmozott az ember ennyi tudást róluk, éljünk a lehetőséggel! Nekünk pedig lehetőségünk van arra, hogy ennyi információnak minket érdeklő részét megismerjük, s valós képet alkothassunk a körülöttünk élő világról. Persze annyi mindenből választhat az ember. Úgy gondolom, hogy kevés olyan terület létezik, mely ennyi örömöt és élményt nyújthat, mint a természet megismerése. Persze lehet nélküle is élni. A kérdés érdemes-e?! Vagy jobban is lehetne–e? Éles terep bejárása a természet játékszabályainak betartásával megszámlálhatatlannyi boldogságot okozhat mindannak, ki fejest ugrik bele és kipróbálja.

Igaz lehet, hogy nem hóolvadás után kellene elkezdeni, egy mocsárrá változott úton. Akit még nem babonázott meg a természet, abban jogos kérdésként merül fel. Mi a jó abban, ahol úszógumi kell, hogy el ne merülj a sárban. Mi a francokat keresne arra, hol egy talpalatnyi rész sincs, melyre nyugodtan helyezhetnénk tappancsunkat. Mit lehet abban élvezni, hogy a boka könyörög, had pihenjen már egy picit? Ahol az elvágódás esélye közel száz százalékos, már ha sikerül kiszabadítanod a lábbelid a csizmádhoz elképzelhetetlenül ragaszkodó sárból. Mi szép ebben?

Nem ez az első lecke! Talán nem is a második… Aki azonban sokat van kint, ugyanúgy igényévé válik a természet, mint egy jó film megnézése, mint egy jó fagyizás a családdal, vagy mint egy kellemes pohár bor az esti vacsoránál. Ha pedig megszereted a természetet, akkor szereted, napszaktól, évszaktól, időjárástól, mindentől függetlenül. Ebben pedig bőven belefér a sűrű masszába való cuppogás, a majdhogynem Velencei– tó méretű pocsolyák kerülgetése, minden.

De mi történik másfél méterrel följebb? Például az, hogy a Napunk köszönte szépen, nem kívánt velünk tovább tartani. Ez azonban csak az érem egyik oldala. A másik, mely fényesebb, valójában csak meg akarta mutatni, milyen látványt tud nyújtani, amikor a havas szántóföld mögött izzó gömbként a horizont alá bukik. Hmmm. Persze, lehet csöpögősnek meg mézesmázosnak nevezni, ettől azonban még pontosan annyira szép. Egyszerűen csodálatos! Ahogy az utolsó fényei még végig futnak a fehér csillogó havon és a végén a szemedben találkoznak. Ez történik a trutyiban a dagonyázás fölött.

Persze idővel ez a jelenet is véget ér, s marad a hosszú út, melyet egyszer már átküzdöttünk. Nyomjuk is szorgalmasan, cél a kocsi, s ez pont elég motiválás ahhoz, hogy amennyit a sártenger enged, annyi tempót belevigyünk. S amikor már azt hiszed, ez csak egy erőltetett menet lesz, semmi több, előled pár méterre egy ganéjdomb mögül őzike szökken ki, s ez koronázza meg a napot.

A kocsit már lámpafénynél találjuk meg, mely nemcsak a haza utazás lehetőségét, hanem az átfagyott és meggémberedett végtagok kiolvasztásának ígéretét is magával hordozza. A motor felpörgött és elindult hazafelé.