Hírek
2020. Február 19. 18:01, szerda |
Belföld
Forrás: mti - fotó: MTI/Balázs Attila
Közel 250 elektromos autót kapnak a kórházak
A kormány támogatásával 249 elektromos autót vásárolt az Állami Egészségügyi Ellátó Központ (ÁEEK) a hazai kórházak számára és folyamatban van a működtetésükhöz szükséges 135 állomásból álló töltőhálózat fejlesztése is
– közölte a központ főigazgatója a nyíregyházi kórháznak vásárolt kilenc jármű szerdai átadásán.
Gondos Miklós elmondta, az autókat több gyógyintézmény már megkapta és használatba vette, a kórházakat csak az üzemben tartás és a casco biztosítás költségei terhelik.
A teljesen felszerelt, nyári és téligumi-szettel, navigációs rendszerrel és más extrákkal rendelkező elektromos autók hatótávolsága kétszáz kilométer. Ezeket az intézmények a telephelyek közötti közlekedésre, vér- és eszközszállításra, szakemberek utaztatására és helybeni ügyintézésre is használhatják – ismertette a főigazgató.
Gondos Miklós megjegyezte, a kabinet szándékai szerint 2030-ra a kormányzati autóflotta harminc százalékát elektromos autókból áll majd, ehhez az elképzeléshez illeszkedik a jelenlegi 3 milliárd forint értékű kórházi autóbeszerzés.
Suba László, az ÁEEK észak-alföldi térségi igazgatója elmondta, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a nyíregyházi kórházon kívül a kisvárdai gyógyintézményben is szolgálatba áll két autó, a régióban pedig minden gyógyintézmény részesült a járműbeszerzésből. Az autókat ügyeletes és készenlétes orvosok szállítására is jól lehet majd használni – fűzte hozzá.

Az ország egyik legnagyobb integrált gyógyintézményében van értelme és helye az elektromos autóknak - közölte az átadáson Adorján Gusztáv, a négy tagkórházat tömörítő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház főigazgatója. Szavai szerint telephelyekre telepített töltők segítségével a nyírségi megyeszékhely száz kilométeres körzetében működő nagykállói, fehérgyarmati, mátészalkai és vásárosnaményi kórházakat és szakrendelőket egyaránt kiszolgálják majd ezek a gépkocsik.
Az eseményt követően átadták azt a több mint 300 millió forint értékű, uniós támogatású beruházást is, mely révén fejlesztették a tagkórházak fizioterápiás járóbeteg-szakellátásait. Az infrastrukturális programrész során átalakították és akadálymentesítették a legnagyobb betegforgalmú nyíregyházi szakrendelő épületének bejáratát és belső tereit, fizioterápiás helyiséget alakítottak ki és felújították a meglévőket, rekonstrukciót végeztek a fehérgyarmati és mátészalkai szakrendelőkben, a beszerzések keretében pedig több mint kétszáz kisebb és nagyobb értékű orvostechnikai eszközt vásároltak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
