Hírek
2024. Augusztus 28. 14:13, szerda |
Sport
Forrás: MTI
Kl-selejtező - Hazai pályán írhat sporttörténelmet a Puskás Akadémia és a Paks
Az egy héttel ezelőtti, idegenben elért döntetlen után a Puskás Akadémia és a Paks is hazai környezetben harcolhatja ki fennállása során először, hogy egy nemzetközi kupasorozat főtábláján szerepeljen.
Mindkét gárda a Konferencia-liga playoff-körének visszavágójára készül.
Előzetesen a felcsúti gárdának nem sok esélye lehetett a legutóbbi két szezonban döntős olasz Fiorentinával szemben, Hornyák Zsolt csapata azonban 12 percnyi játék után már két góllal vezetett Firenzében, ahonnan végül 3-3-as döntetlennel távozott.
A Puskás Akadémia százszázalékos mérleggel vezeti az OTP Bank Ligát, az elmúlt hétvégén pedig elhalasztotta bajnokiját. A Fiorentina ezzel szemben a Serie A-ban két fordulót követően még nyeretlen, két döntetlennel a 12. helyen áll.
A felcsúti Pancho Arénában várhatóan kiváló hangulat fogadja majd a csapatokat, hiszen a találkozóra minden jegy elkelt.
A kupagyőztes paksiak a cseh Mladá Boleslav vendégeként sokáig eseménytelen mérkőzést játszottak, majd egy öngóllal hátrányba kerültek, ám a csereként pályára lépett, gólt szerző és gólpasszt adó Böde Dánielnek köszönhetően egészen a 97. percig vezettek, amikor a hazaiak egy gyönyörű szabadrúgással egyenlítettek (2-2).
A paksiakra biztosan nehéz feladat vár, a cseh együttes ugyanis hátrányban is bizonyította, hogy képes labdabirtoklásra épülő veszélyes játékot is játszani. Bognár György vezetőedző munkáját némiképpen nehezíti, hogy nem számíthat az első felvonás hajrájában kiállított Lenzsér Bencére.
Az európai labdarúgókupák jelenlegi, 1992-től bevezetett selejtezős lebonyolítási rendszerében először fordulhat elő, hogy egynél több magyar klubcsapat is érdekelt lesz a főtáblán.
A Paksi FC-Mladá Boleslav összecsapást 18.45 órától az M4 Sport, a Puskás Akadémia-Fiorentina találkozót 21 órától a Duna World közvetíti élőben.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
2025. December 06. 08:49, szombat | Sport
Női kézilabda-vb - A japánok elleni döntetlennel negyeddöntőbe jutott a magyar válogatott
2025. December 05. 07:37, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt
A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.
