Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2019. Június 10. 16:16, hétfő | Belföld
Forrás: mti

Keddtől csütörtökig tart ülést a parlament

Keddtől csütörtökig tart ülést a parlament

Az Országgyűlés a pünkösdi ünnep miatt kedden kezdi munkáját és csütörtökig ülésezik.

A plenáris ülés kedden 13 órakor napirend előtti felszólalásokkal veszi kezdetét. A házelnök napirendi javaslata alapján a parlament ezután az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke és az Országos Bírói Tanács (OBT) közötti konfliktus ügyében foglalhat állást.

Az Országgyűlés igazságügyi bizottsága indítványában azt javasolja a képviselőknek, hogy Handó Tündét ne fosszák meg az OBH elnöki tisztségétől, amit az OBT május 8-án egyebek mellett az OBH elnökének kinevezési gyakorlatára és az előterjesztések benyújtásának megtagadására hivatkozva kezdeményezett. Handó Tünde jelezte, áll bármilyen vizsgálat elé, azok ugyanis szerinte visszaigazolják majd, hogy mindig betartotta a törvényeket és tisztességesen végezte a munkáját. Az OBH azt közölte, hogy minden megyéből kiálltak Handó Tünde mellett és elítélték az OBT "radikális lépését".

A képviselők ezután interpellációikat és azonnali kérdéseiket is egy-egy órában tehetik fel, majd a kérdések következnek harminc percben.

Szerdán 9 órakor, szintén napirend előtti felszólalásokkal kezdődik az ülésnap, amit nemzetközi egyezményekről szóló határozathozatalok követnek.

A szavazások után hat javaslat, köztük a közigazgatási bíróságok hatályba lépésének elhalasztásáról szóló előterjesztés általános vitáját bonyolítják le.

Csütörtökön újabb hét indítványt tárgyalnak. A képviselők - egyebek mellett - a kormány médiaszolgáltatást érintő módosítási javaslatairól mondhatják el véleményüket, majd a magyar és amerikai kormány közötti védelmi megállapodáshoz, valamint az Amerikai Egyesült Államok fegyveres erőinek magyarországi állomásozásának engedélyezéséhez szólhatnak hozzá.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld

Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása

Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is

2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.

2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld

Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását

Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik