Városlista
2024. május 11, szombat - Ferenc

Hírek

2014. Szeptember 05. 05:00, péntek | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Jövőre mégis jönnek a nemzeti italboltok

Jövőre mégis jönnek a nemzeti italboltok

A Napi Gazdaság kormányközeli forrásokból úgy értesült, hogy a dohány után a következő évtől az alkoholkereskedelem is állami felügyelet alá kerül. Úgy tudni, hogy az eddig még csak elképzelés szintjén létező koncepciót véglegesítették, annak megvalósításáról már el is kezdődtek az egyeztetések a piac szereplőivel.

Az is biztosnak tűnik, hogy a dohányboltok monopóliumával megegyező módon jövőre kizárólag az erre létrehozott, az állam által előzetesen engedélyezett italüzletekben kapható majd alkohol.

A WHO felmérése szerint tavaly fejenként közel 13 liter tiszta szeszt fogyasztottak a magyarok. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal összesítéséből az is kiderül, hogy itthon az ilyen készítmények terítését 40-50 nagykereskedő, valamint a gyártók végzik, tőlük viszont további 30 ezer kiskereskedő és még 75-80 ezer vendéglátóhely vesz át szeszes italokat, köztük főként kocsmák folytatnak alkoholértékesítést. Az alkoholárusítás jogosítványának szabályozása nem egyedi ötlet, Ausztráliában, Új-Zélandon vagy Kanadában már hosszú ideje nem kapható szeszes ital szupermarketekben, az ilyen jellegű termékekhez csak külön erre a célra kijelölt üzletekben (bottle és liquor shop) lehet hozzájutni. Európában elsősorban a skandináv országokban szigorítottak a hatóságok. Finnországban, Norvégiában és Svédországban rendre 4,7, 4,8, illetve 3,5 százalékos alkoholtartalom felett csak speciális üzletekben vásárolható alkoholtartalmú ital. Dániában és Izlandon csak az erre kijelölt üzletekben lehet szeszes italhoz jutni.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 11. 07:00, szombat | Belföld

Magyar-kínai együttműködés a vasúti járműgyártás területén

Együttműködési megállapodást írt alá az Acemil Zrt. a világ egyik legnagyobb mozdony- és motorvonat-gyártójával, a kínai CRRC Zhuzhou Locomotive Co. Ltd.-vel - tájékoztatta a magyar társaság pénteken az MTI-t.

2024. Május 11. 06:58, szombat | Belföld

Átadták a felújított Igmándi Erődöt Komáromban

Komárom talán soha nem fejlődött akkora léptekkel, mint napjainkban, ezt példázza a frissen felújított Igmándi Erőd átadása is, amiben fontos szerepe volt a kölcsönös tiszteletre alapuló magyar-szlovák együttműködésnek is

2024. Május 10. 12:09, péntek | Belföld

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban, az egy évvel korábbi adatokhoz képest

Idén áprilisban a fogyasztói árak átlagosan 3,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat - jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

2024. Május 10. 12:06, péntek | Belföld

A KSH szerint olcsóbbak lettek az üzemanyagok itthon, a szomszédos országok áranál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 626, míg a régiós országokban 616 forint volt.