Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2012. Március 08. 14:11, csütörtök | Belföld
Forrás: mno.hu / MTI

Így segítik a fiatalokat

Így segítik a fiatalokat

Civil szervezetek és 26 évnél fiatalabbak részesülhetnek Százhalombattán abból a csaknem hétmillió forintos támogatásból...

Amellyel ifjúsági programok megrendezését, illetve a jogosítvány megszerzését segíti az önkormányzat által korábban létrehozott alapítvány.

Nyilas Hajnalka, a polgármesteri hivatal szóvivője elmondta, hogy a Százhalombatta Ifjúságáért Közalapítvány által kiírt egyik pályázatra helyi ifjúsági szervezetek nyújthatnak be igényt, az elnyerhető összeg az adott program költségvetésének legfeljebb 90 százaléka s maximum 200 ezer forint lehet.

A szóvivő tájékoztatása szerint az alapítvány a B kategóriás jogosítvány megszerzését is ösztönzi azzal, hogy 45 ezer forintnyi támogatást ad a sikerrel pályázó fiataloknak. A támogatás odaítélésének feltétele egyebek mellett az állandó százhalombattai lakhely és a 26 év alatti életkor.

Az igények benyújtásának sorrendjében odaítélt összeget a vezetői tanfolyam elvégzését igazoló számla beérkezését követően utalja át a kuratórium – tette hozzá Nyilas Hajnalka. Kitért arra, hogy a fiatalok helyben maradását (is) célzó két, összesen hétmillió forint értékű pályázat a százhalombattai önkormányzat szociális juttatáscsomagjának a része.

MTI / mno

Ezek érdekelhetnek még

2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld

Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása

Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is

2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld

Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora

A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.

2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld

Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását

Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.

2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld

Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik

A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik