Városlista
2024. április 20, szombat - Konrád, Tivadar

Hírek

2017. Február 25. 18:15, szombat | Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság

Folyamatos a vizek kártételei elleni védekezés

Folyamatos a vizek kártételei elleni védekezés

Árvízi kockázati helyszíneket ellenőriznek a szakemberek.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak és helyi szerveinek, egyik legfontosabb feladata a megye fő veszélyeztető tényezőjére, az árvizekre, helyi vízkárokra való felkészülés.
A felkészülésről, illetve készenlétről elmondható, hogy szinte folyamatos, hiszen ősszel a várható több csapadék, tavasszal elsősorban az olvadás, és ennek kapcsán a vízfolyások áradása miatt kerülnek előtérbe az árvizekkel kapcsolatos feladatok.

Már a települések katasztrófavédelmi osztályba sorolásánál kiemelt figyelmet fordítunk az ár-és belvízzel fenyegetett településekre. A megyében a különböző vízfolyások miatt 94 település lehet érintett eltérő mértékben árvízi elöntés esetén. A polgári védelmi szakterület a vízügyi igazgatósággal egyezteti az ár- és belvíz által veszélyeztetett, kitelepülő települések listáját, a kitelepítési-kimenekítési útvonalakat, valamint a befogadásra alkalmas településeket.

Már ősztől folyamatosan ellenőrzik kollégáink a befogadóhelyeket, a vízelvezető rendszerek karbantartottságát, illetve a vízügyi igazgatósággal közösen a fővédműveket. Igazgatóságunk a kritikus folyószakaszokon árvízi felelősségi körzeteket jelöl ki, s egyben oda a veszélyhelyzetben irányítási feladatokra vezényelhető állományt is kijelöli. A megyei főügyelet, valamint a szakterület rendszeresen figyelemmel kíséri a Duna, valamint a Rába folyó, illetve a kisvízfolyások internetes előrejelző rendszereit, amelyről hetente, illetve szükség szerint jelentést készít. A közbiztonsági referensek felkészítése is folyamatos az árvízi feladatokkal kapcsolatban, hiszen a településeket veszélyeztető vízfolyásokról vannak tapasztalataik, így helyi szinten nekik is elsősorban a megelőzésre kell koncentrálni.

A települési vízelvezető rendszerek, valamint vízkár-elhárítási tervek felülvizsgálatát is végzik kollégáink. Tavaly száznegyvenhét ellenőrzést végeztek a belterületi csapadékvíz elvezető rendszerekkel, tizenhat ellenőrzést vízkár-elhárítási tervekkel kapcsolatosan. Általános tapasztalat volt az ellenőrzések során, hogy az önkormányzatok évről évre nagyobb figyelmet fordítanak a vízelvezető rendszerek karbantartására.

Természetesen idén is folytatódnak az árvízi felkészüléssel kapcsolatos feladatok, munkatársaink megyeszerte már ellenőriztek tizenöt befogadóhelyet, tíz védművet, huszonhat vízelvezető árkot és felülvizsgáltak huszonkét vízkárelhárítási tervet. A megelőző jellegű helyszíni szemléken, ellenőrzéseken a szakemberek kiemelt figyelmet fordítanak a belterületi és külterületi vízelvezető rendszerek állapotára, amik csak rendszeres karbantartással tudják megfelelően ellátni vízelvezetési funkciójukat, de kiemelt figyelmet fordítanak a felszíni vízfolyások állapotának, a vizek kártételei ellen készült védművek és műtárgyak karbantartottságának felmérésére is.

A rendszeres ellenőrzések mellett igazgatóságunk felkészült egy esetleges azonnali beavatkozásra is, készenlétben van négyszáz megtöltött homokzsák a műszaki mentőbázis szállítójárművön, valamint az árvízi (szivattyúkkal, lapátokkal, homokzsákokkal felszerelve) és befogadási (matracokkal, takarókkal, lepedőkkel felszerelve) konténerünk is, ha azonnali ár-vagy belvízzel kapcsolatos beavatkozásra lenne valahol szükség.

A vizek kártételei elleni sikeres védekezésnél fontos a kockázati helyszínek ismerete, a megelőzés és felkészülés, de ugyanilyen fontosak a technikai feltételek és a védekezésben résztvevő szervezetekkel való szoros együttműködés, kapcsolattartás is.

Képek: Csepi László tű.ezds.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 20. 09:51, szombat | Belföld

Orbán Viktor: amíg nemzeti kormány van, Magyarország nem lép háborúba

Tegyünk világos vállalást: amíg nemzeti kormány áll az ország élén, Magyarország nem lép be az orosz-ukrán háborúba senkinek az oldalán.

2024. Április 20. 09:49, szombat | Belföld

BMW-Lufthansa megállapodás: nagyobb repülők közlekednek Debrecen és München között

A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal, ennek értelmében nagyobb befogadóképességű repülőket közlekedtetnek Debrecen és München között hétfői és pénteki napokon

2024. Április 20. 09:47, szombat | Bulvár

Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Kizuhant egy hároméves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a főváros XXI. kerületében, Csepelen, a Kossuth Lajos utcában pénteken. A gyermeket a mentők kórházba vitték.

2024. Április 20. 09:46, szombat | Sport

Győzelemmel avatta fel az Alba Arénát a magyar jégkorong-válogatott

A jövő vasárnap kezdődő divízió I/A-világbajnokság előtt álló magyar férfi jégkorong-válogatott 2-1-re legyőzte az elitben szereplő norvég csapatot a székesfehérvári Alba Aréna avató mérkőzésén pénteken.