Hírek
2021. Augusztus 16. 08:53, hétfő |
Helyi
Forrás: https://valasztokerulet.drnagyistvan.hu/emlektabla-avatasa-grof-forgach-adam-orszagbi
Emléktáblát avattak Rajkán
Gróf Forgách Ádám országbíró tiszteletére avattak emléktáblát Rajkán. Az eseményen részt vett a Forgách-Forgács Leszármazottak Egyesülete is.
Az eseményen dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője elmondta: Gróf Forgách Ádám országbíró idejében még járási székhely volt Rajka, fontos csomópont Magyaróvár és Pozsony között. A kitelepítések és a betelepítések roncsolták a helység szövetét. A rendszerváltást követően Pozsony terjeszkedett erre, más ajkú népek népesítették be a falut, alakították jövőjét. Fontos tehát, hogy keressük a gyökereket, a múlt azon darabkáit, amelyeket mai lakói vállalni tudnak, magukénak vallhatnak a nyelvi különbözőségek ellenére is.

Kiss Vince, Rajka polgármestere beszédében elmondta, az emléktáblával visszahozhatják a tudatban Gróf Forgách Ádám tiszteletét, és azt, hogy a településa középkor közepén is milyen nagy jelentőséggel bírt azáltal, hogy országos jelentőségű politikai döntések születtek itt.

Gróf Forgách Ádám országbíró volt de katonai pályán is jelentős sikereket ért el, 1643-ban Kassa főkapitánya, s a végvári rendszer megerősítése is a nevéhez kötődik. Gróf Forgách Ádám Rajkán hunyt el 1681. június 10-én.
Forrás:https://valasztokerulet.drnagyistvan.hu/emlektabla-avatasa-grof-forgach-adam-orszagbiro-emlekere/
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
2025. December 06. 08:50, szombat | Sport
Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen
Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.
