Hírek
2019. Március 13. 05:00, szerda |
Belföld
Forrás: mti
Elkezdődhet a debreceni BMW-gyár infrastruktúrájának kialakítása
Elkezdődhet a BMW-gyárnak is helyet adó debreceni észak-nyugati gazdasági övezet infrastruktúrájának kialakítása, miután eredményes volt az erre kiírt közbeszerzési eljárás
- közölte az önkormányzat sajtóirodája kedden az MTI-vel. Közleményük szerint a nyertes kivitelező Market Építő Zrt.-nek 2019 őszéig kell végeznie a beruházás első, majd 2020 áprilisáig a második ütemével.
Debrecen eddigi legnagyobb iparterületén két ütemben csaknem 400 ezer köbméter nyílt medrű árkot és 145 ezer méter hosszú zárt vízelvezető rendszert kell megépíteni. A 400 hektáros területről több mint 1 millió köbméter humuszt termelnek le és terítenek el, majd csaknem 600 ezer köbméter talajstabilizáló anyaggal kell tömöríteni területet. A kivitelezőnek el kell végeznie a 400 hektáros terület megfelelő szintezését is - olvasható a közleményben.
Összesen kétmillió négyzetméteren stabilizálják a talajt, valamint 1,6 millió köbméter töltést építenek. A beavatkozásokhoz szükséges tervdokumentációt a vállalkozónak kell elkészítenie, és a szükséges engedélyeket ő szerzi be.
A nyílt közbeszerzési eljárás keretében megjelent felhívásra négyen adtak be ajánlatot, közülük a legkedvezőbbet a Market Építő Zrt. tette. A nyertes cég nettó 22,29 milliárd forintért vállalta a munkát. A kivitelezővel 2019. március 19-én köt szerződést a debreceni önkormányzat, utána kezdődhet el a tervezés, majd a kivitelezés.
Az észak-nyugati gazdasági övezetben építi fel új európai gyárát a BMW Group. A beruházás eredményeként évente 150 ezer járművet gyártanak majd Debrecenben és ezer munkahelyet hoznak létre. Az ipari terület kialakítására fordított, a közbeszerzési eljárás alapján kialakult költség részét képezi az eladási árnak - áll az önkormányzat közleményében.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 21. 12:17, kedd | Belföld
Szijjártó Péter: nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között
Nukleáris megállapodás jött létre Magyarország és Japán között, a két ország ennek alapján együtt fog működni egyebek mellett a kis teljesítményű és helyigényű atomreaktorok technológiai fejlesztésében is
2024. Május 21. 10:06, kedd | Belföld
Hét jármű ütközött az M7-esen Budapest felé Törökbálintnál
2024. Május 21. 10:02, kedd | Belföld
Éjfélkor jár le az szja jóváhagyásának határideje
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni.
2024. Május 21. 06:00, kedd | Belföld
Hajóbaleset Verőcénél - Őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát
Segítségnyújtás elmulasztása miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették a szállodahajó kapitányát hétfőn - közölte a rendőrség a police.hu-n.