Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2019. Október 20. 00:00, vasárnap | Helyi
Forrás: Nemes Claudia

Elismerések és beszámoló a máriakálnoki közmeghallgatáson

Elismerések és beszámoló a máriakálnoki közmeghallgatáson

Október 1-jén tartotta dr. Tóásóné Gáspár Emma, Máriakálnok polgármestere éves beszámolóját.

A rendezvénynek a helyi Kultúrház adott otthont, mely teljesen megtelt az előadás kezdetére.
A polgármester az új jegyző, dr. Csanádi Viktória bemutatásával kezdte az estet. Majd ezt követően került sor az éves beszámolóra. A község vezetője beszédében kiemelte:

Ahhoz képest, hogy Máriakálnok adóbevétele 44 millió forint, 2019-ben és az elmúlt 5 évben is jelentős fejlesztéseket ért el a település. Ehhez pályázati forrásokra, összehangolt munkára és kitartásra volt szükség.

Ez idei felújításokat, beruházásokat így foglalta össze a polgármester:

  • Elkészült a sportpályán a kondipark,
  • megépült a Duna partján a kikötő,
  • kialakításra került részben saját forrásból, döntő többségben máriakálnoki vállalkozók felajánlásaiból a védőnői tanácsadó iroda
  • továbbá megvalósultak azok az útfelújítások, melyek már régóta tervben voltak. Így megújult a Malomdűlő településrész szinte összes utcája valamint a Jókai utca, a Sörös köz, a Kossuth utca templom felöli része, és elkészült az óvodával szemben lévő parkoló is.

Az útfelújítások teljes költségvetése 70 millió forint volt. Ebből a lakosság önrésze 8 millió Ft, pályázati forrás 20 millió Ft. Mindez azt jelenti, hogy az önkormányzat egy éves adóbevételét fordította az utak állapotának javítására. További kiemelt feladat a járdák felújítása is.

  • a Hivatal akadálymentesítése is megtörtént valamint
  • az iskola udvarának térkövesítése
  • a Petőfi utcába új buszváró került kihelyezésre
  • elkészült a Csicsergő Óvoda felújítása, mely 36 millió forint pályázati forrásból és 30 millió forint önrészből valósult meg

Szó esett a beadott, de nem nyert pályázatokról is. Ezzel kapcsolatban dr. Tóásóné Gáspár Emma jelezte, hogy a következő évben újra megpróbálják a szükséges forrásokat előteremteni.

Végül a 2019-ben megnyert, de még folyamatban lévő beruházásokat mutatták be. Így a résztvevők megtudhatták, hogy még ebben az évben befejezésre kerül a Kultúrház udvarának világítása, melléképület építése, a közvilágítás korszerűsítése valamint felújításra kerül az orvosi rendelő és annak akadálymentesítése is. Ennek megvalósítására 26 millió forint vissza nem térítendő támogatás adott lehetőséget.
További feladatokként jelölte meg a kerékpárutak fejlesztését, bővítését, a gyorshajtások elleni megoldások kidolgozását.

A hivatalos program Máriakálnokért Emléklapok átadásával zárult, melyet a máriakálnoki képviselőtestület határozata alapján adott át a polgármester Mörtl Hanna Írisz, Mörtl Jázmin Rubina, Komka Tamás és Szabó Krisztián részére.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.