Tökéletes helyszín családi, baráti csavargásokhoz, valamint egy kellemes nap eltöltésére, például általános iskolás osztályok részére.

Történt egy szép napsütéses hétköznapon, hogy a diákoktól csordultig telt busz lengéscsillapítói megkönnyebbülten lélegeztek fel Lipóton, mikor a kétosztálynyi gyerek leszállt két részletben az utastérből. Mi csapatunk látványpékségnek vette az irányt, és hipp-hopp, egy üvegfal mögött találta magát, hol szorgalmas kezek és okos gépek végtelennek tűnő soron ontották a finom kenyereket, péksüteményeket. A diákság érdeklődve tapadt az üvegfalra és nézte online az utat, mely a boltok polcaira vezetett. Idővel a lelkesedés fenntartásáért egy úr érkezett ki projektoros előadással és élő szavas ismertetővel bemutatta a Lipóti pékséget, valamint ejtett pár szót a kenyér és az ember viszonyáról.

Ilyenkor feltörtek az emlékek, s bizony eszébe jut a madárbarátnak is egy két sztori. Például arról a bizonyos reggelről, mely még valamikor tizenöt évvel korábban történt egy magányos gerecsei túrán. Az éhség egy útba eső padhoz csábított, hol csemege közben valami érdekesség felállított a székről és távolabbra csalt. Mire visszaértem, egy csuszka ült a helyemen és társult. Nem egy eget rengető történet, de mégis örökre bevésődött az emlékek közé a csuszkával való közös reggeli.

A kalandozás azonban a 8 éves átlagéletkorú csoportunkat is érdekelte, így újra összeálltunk, és uzsgyi, ki a terepre. Be is támadtuk a kétszintes kilátót, hová felváltva másztak fel az ifjoncok. Van azonban egy madárvárta, hol nem kell alkudni. Közösen is lehet rajta ugrálni. Irány a volt camping. Végig korzóztunk a jól megszokott útvonalon, majd megszálltuk a bázist. Lazulás, nézelődés, ahogy azt kell. Ha van hely, melyet nem lehet megunni, akkor ez az. Csillagászati számokkal lehetne megmondani, hányszor pásztázták már szemeim ezt a nádast, de mégis. Minden egyes alkalommal izgatottan radarozik, kutat, s issza csillapíthatatlanul a táj nyújtotta szépséget.

Nyár szomszédságában azonban a Nap nem kímélte az alatta cikázókat. Egyre mélyebben fúrta be magát a szervezetbe, emelve ezzel a hőmérsékletünket. No, akkor induljunk neki az útnak, mert várnak ránk Dunaremetén. Lódultak a lábak, nem ismertek akadályt. Göröngyös út, derékig érő gyom, mit számít mindez. Sőt, ezek az igazi élmények! Ilyenkor formál U alakot a srácok, s lányok szája, ezek a valódi kapcsolatok a természettel. Erről szólt ez a történet. Milyen érdekes, ugyanaz a helyszín, s mindenki mást vesz ki belőle. Aki azonban engedi, hogy hasson rá a természet, annak mosolygós életet adhat mindez. Szaladni, lihegni, megállni, fűbe ülni, talajon feküdni, nem is kell ennél sokkal több.

Esetleg még annyi, hogy odaérjünk a célhoz. A remetei vadaspark pedig könnyen adta magát. Hipp-hopp, előttünk termett és beáramlott kapuján a sok–sok gyerek. No, meg az ebéd. Lett ott terülj-terülj asztalkám és a végén a meglepi, melyet mindenki várt, a jól megérdemelt hűsítő fagyi. Ezt követően a szélrózsa minden irányába szétszéledt a gyereksereg. Voltak, kik a fajátékokon csüngtek, mások az állatokat bűvölték, s bizony komoly ingázás volt a szomszédban található hűtőpult között is.

Jó volt körbenézni, s látni, mindenki feltalálta magát. Tanító nénikkel történt beszélgetés során, valamint élőben tapasztalva láttam, mint mindenben, itt is a mértékletesség a lényeg. Olyan szépen elvegyültek a placcon a diákok, hogy nem volt szükségük semmilyen rájuk kényszerített programra. Feltalálták magukat és eljátszottak egymással. Ez azonban az egész túrán jellemző volt, hogy Helga- és Réka néni lehetőségeket és nem kötelességeket adtak osztályuk szórakozására. Aki szeretett, feljöhetett a lesekre, kilátókra, megnézhette, meghallgathatta a madarakat, felmászhatott a kidőlt fákra, rohanhatott, sétálhatott kedvére. Fel voltak kínálva a lehetőségek, mindenkinek a szájíze szerint. Mindemellett azonban ügyeltek arra, hogy a csapat kellően együtt maradjon és veszélyes dologra senki se vállalkozzon. Megtalálták azt az ideális egyensúlyt, melyben mindenki jól érezte magát. Nagyon tetszett az is, hogy eredetileg a hajóállomás is tervbe volt véve, de a kánikula kivette a csapat egy részének erejét, így elmaradt, mert folyamatosan a csapat aktuális kedélyállapotához igazították a programot. Tökéletes egyensúlyt hozva létre.

Ezért volt jó ez a kirándulás, mely vándorsólyomként illant el felettünk és egyszer csak azt vettem észre, hogy ott vagyunk a buszon, utazunk hazafelé. Különleges élmény bekukucskálni Bálint osztályának életébe, s látni milyen egy osztálykirándulás a 2. C-vel. Szuper volt veletek!