Hírek
2020. December 08. 12:55, kedd | Helyi
Darnózselin is járt a Mikulás
Az idei évben az adventi időszak is más, mint eddig, azonban a lehetőségekhez mérten a legtöbb település igyekezett a gyermekek arcára mosolyt csalni Mikulás napján.
Idén egyedülálló módon, a Mikulás ment a gyerekekhez, nem pedig a gyerekek köszöntötték műsorukkal a fehérszakállút december 5-én. Darnózselin 2002 óta advent alatt különböző programokkal készülnek, többi között az óvodások adják elő műsorukat a Mikulásnak, aki aztán meg is ajándékozza azokat, akik jól viselkedtek az évben. A járvány miatt azonban a megszokott adventi programok elmaradnak a településen, amit a lehetőségekhez mérten igyekeznek pótolni.
Összesen négy településen valósul meg a helyi identitás és kohézió erősítése című pályázat, amiben a civilek is jelentősen kiveszik részüket. A programhoz csatlakozó települések Darnózseli mellett, Halászi, Kisbodak és Dunaremete. Ennek a programnak köszönhetően látogathatott el a mikulás a gyerekekhez december 5-én.
A projekt keretében több program megvalósult már az elmúlt időszakban Darnózselin, ezek főként kiállítások, előadások voltak, csatlakoztak a Nyitott Templomok napjához, de ilyen volt a testvértelepülések napja is, valamint a naptárkészítés, aminek 2021-es kiadása hamarosan elkészül.
A Cselekvő közösség és Darnózseli önkormányzata összesen 220 mikuláscsomagot osztott ki ezúttal a község gyermekeinek. A remények szerint jövőre pedig, a hagyományokhoz híven, ismét az óvodások köszönhetik majd közösen a Mikulást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
