Hírek
2017. Május 18. 13:48, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti
Bemutatták a Miss World Hungary jelöltjeit
Bemutatták csütörtökön Budapesten a Miss World Hungary jelöltjeit, akik közül a június 18-án megválasztott nyertes képviseli Magyarországot a Miss World decemberi világdöntőjén Kínában.
Idén a Duna televízió és a Duna World műsorán megújult díszletek között, egy nagyszabású élő műsorban választják meg az ország legszebbjét, aki egy éven át viseli a Miss World Hungary címet - hangzott el a megmérettetésről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Budapesten.
A döntős versenyzők négy különböző öltözékben lépnek majd színpadra; a bikinis kör mellett Merő Péter estélyi és nemzeti öltözetében is felvonulnak majd a lányok és lesz a vizes világbajnokság ihlette kreatív kör is - mondta el Sarka Kata, a Magyarország Szépe ügyvezetője. Hozzátette: az itt viselt ruhákra pályázatot írtak ki a szervezők, ahová Víz és győzelem témában várták a divattervezők pályamunkáit.
Sarka Kata arról is beszélt, hogy több száz lány közül választották ki azt a húsz fiatalt, akik hamarosan a sárvári táborba vonulnak, hogy felkészülhessenek a versenyre. Ott négy háziversenyt tartanak, a Miss Beauty Face, a Miss Bikini, a Miss Sport és a Miss Talent után egy-egy lánytól elbúcsúznak, így a televíziós döntőben már csak tizenhatan versengenek a koronáért.
A győztes Miss World Hungary udvarhölgyei a Miss Earth Hungary és a Top Model of the World Hungary cím birtokosai lesznek. Őket a 16 tagú zsűri választja ki, de idén is tartanak közönségszavazást, voksolni a korábbi évekhez hasonlóan egy alapdíjas telefonszámon lehet majd.
Újdonság, hogy ebben az évben már mobilapplikáció segítségével is informálódhatnak az érdeklődők a versenyről és ezen a platformon "szimpátia szavazatukkal" támogathatják a döntősöket. Az applikációban legtöbb voksott kapott lány A legszebb mosoly cím birtokosa lesz.

Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
