Hírek
2019. Február 02. 12:31, szombat | Helyi
Befejeződött a Környezetvédelmi infrastruktúrafejlesztés Abdán
30 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert Abda Község Önkormányzata a TOP-2.1.3-15 kódszámú, \"Települési környezetvédelmi infrastruktúra-fejlesztések” című felhívás keretén belül.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat támogatásával megvalósuló projekt keretében a település belterületén 886 méter hosszan bel- és csapadékvíz elvezető rendszert építenek ki.
A fejlesztés eredményeként Abda központjában a csapadékvíz elvezető rendszer képes elvezetni a nagy intenzitású, megnövekedett csapadékmennyiséget, továbbá a csapadékvíz-gazdálkodás szempontjainak figyelembe vételével hozzájárul a csapadékvíz okozta károk megelőzésében.
A projektzáró eseményen részt vett Nagy István országgyűlési képviselő, agrárminiszter, aki köszöntőjében kiemelte:
Abda polgárai olyan városi igényeket fogalmaztak meg, amelyek hosszú távon szolgálják majd az itt élők mindennapi életét. Nem kérdés, hogy a megváltozott klimatikus viszonyoknak meg kell felelni, Ahhoz, hogy a gyorsan, nagy mennyiségben leeső csapadékot el tudjuk vezetni, az értékeinket meg tudjuk védeni, s ilyen téren is a komfortérzetüket tudjuk növelni, ahhoz megfelelő infrastruktúrára van szükség. Ezt szolgálja ez a 30 millió forint értékű, vissza nem térítendő támogatás.
A településközpont rendezése során a mély fekvésű területre szabálytalanul lefolyó csapadékvíz elvezetését kellett megoldani. mutatta be a projektet Szabó Zsolt, Abda polgármestere.
A településen beruházásnak köszönhetően a polgármesteri hivatali épület és tér rendezésével a csapadékvizeket helyben szikkasztással kezelik, megoldottá vált továbbá az iskola fő és melléképületei, tűzoltószertár és a játszótér csapadékvíz elvezetése.
A viszonylagos szűk területből adódóan, ott ahol ezt a körülmények megkövetelik zárt csapadékelvezető rendszert alakítottak ki.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat képviseletében Németh Zoltán elnök arra hívta fel a figyelmet, hogy a közös munkának mindig nagyobb eredménye és értelme van.
Ez a projekt is mutatja, hogy ha a település lakói, a megye és a kormány összefog, akkor szép sikereket lehet elérni.
A csapadékvíz problémája mindig ott jelentkezik, ahol intenzívebb a beépítés. Ez is mutatja egy település fejlődését. A víz, az eső nagy gondot tud okozni. A klímaváltozás hatásai kihatnak ezekre a kérdésekre is, hiszen az időjárás változása a csapadék intenzitása is megváltozott.
A műszaki, kivitelezési tervek költség- és munkaerő igénye a tervezővel való egyeztetések eredményeképpen a vízjogi engedélyeztetés folyamatában készültek el. A megvalósult fejlesztés egyúttal hozzájárul a település fejlesztéséhez, az esélyegyenlőség biztosításához és a turizmus infrastrukturális feltételeinek fejlesztéséhez is, tehát összességében élhetőbb települési környezet alakult ki általa.
Abda Község Önkormányzatának meghívására az avatás után megtelt a Községház is, ahol a résztvevőket a helyi óvodások és Rábca Dalkör kulturális műsorral fogadta.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.












