Hírek
2020. Október 26. 13:07, hétfő | Helyi
Batthyány-ünnepség Dunakilitin
150 évvel ezelőtt született Dr. Batthyány-Strattmann László, a szegények orvosa Dunakilitin. Ebből az alkalomból ünnepséget szervezett a település, melyre Batthyány dédunokája is ellátogatott.
Az ünnepi szentmisét követően az egykori Battyhány-kastélyhoz látogattak el a település lakói, valamint az leszármazottak. Most iskolaként működik az épület, de 1870-ben itt született Dr. Batthyány-Strattmann László, a szegények orvosa. A 150. évfordulóra dédunokája és családja is eljött, ugyanis jó kapcsolatot ápolnak a helyiekkel. A megemlékezés egy verssel kezdődött. Ezután Batthyány-Strattmann László dédunokája köszöntötte a résztvevőket, beszédében elmondta: családjuk számára nagy öröm, hogy együtt ünnepelhetnek a település lakóival, hiszen fantasztikus örökség, ami Dunakilitin található.
– Elnézést kérek, hogy nem tudok, olyan jól magyarul, de hogy ezt a hibát kiküszöböljük, két gyermekünket, Klárát és Tivadart Bécs egyetlen magyar óvodájába írattuk be és azt látjuk, ők beszélik a magyart – mondta el a dédunoka, herceg Batthyány-Strattmann László Ödön.
Az ünnepi beszéd után a település, az iskola, a vöröskereszt képviselői, valamint a család elhelyezték koszorúikat a felújított mellszobornál, majd az ünnepség részeként felavatták az új bölcsődét.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
