Hírek
2018. December 25. 16:56, kedd |
Helyi
Forrás: Police.hu
Az ünnepek alatt sem vezetnek elég óvatosan az utakon
Az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű három személyi sérüléses és három anyagi káros közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.
Halálos kimenetelű közúti közlekedési baleset történt 2018. december 24-én 10 óra 35 perckor a 83-as számú főút 63+500 kilométerszelvényénél, Nagyszentpál térségében. Egy 32 éves férfi közlekedett személygépkocsival Győrszemere felől Győr irányába. Eddig tisztázatlan okok és körülmények között egy jobbra ívelő kanyarból kiérve, keresztbefordulva átcsúszott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba, majd összeütközött a vele szemben érkező autóval. A balesetben két férfi életét vesztette, további négy ember megsérült.
Ugyanezen a napon 15 óra 35 perckor egy 31 éves férfi személygépkocsival Dunaszegen közlekedett az Országút utcában a 1401-es számú út irányába. Haladása során szintén egy jobbra ívelő kanyarban áttért a szemközti forgalmi sávba, majd vészfékezése ellenére fának ütközött. A balesetben az autó sofőrje megsérült, őt a mentők kórházba vitték.

Személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt 3 óra 59 perckor Győrben, a Tihanyi Árpád úton. Egy 25 éves győri férfi személygépkocsival haladt a Szigethy Attila út irányába. Közlekedése során a kereszteződésbe behajtva eddig tisztázatlan okok és körülmények között összeütközött a neki balról érkező autóval. A baleset során ketten megsérültek, őket a mentők kórházba vitték.

A 86-os számú főúton Csorna felől Szilsárkány irányába közlekedett egy 35 éves férfi személygépkocsival 18 órakor. Ennek során - eddig tisztázatlan okok és körülmények között - nekiütközött az előtte közlekedő segédmotor-kerékpárosnak. A baleset során hárman sérültek meg.
A közúti közlekedési balesetek bekövetkezésének körülményeit az illetékes rendőrkapitányságok vizsgálják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
