Hogy fog-e sikerülni? Ez pár hónap múlva kiderül.

A lényeg, hogy becélozva egy előre felvázolt rendszert próbálunk végig kirándulni előre meghatározott célpontokra, s ebből összegyúrni egy sorozatot. Ha van hozzá kedved, gyere velünk. Akik azonban a spontán hirtelen felindultságból elkövetett csavargások hívei, azok sem fognak majd csalódni, hiszen ettől függetlenül kikacsintunk a soproni-, bakonyi-, vértesi-, gerecsei-, és ha erőnk engedi a pilisi-hegyekbe. Ezúttal azonban csak a startvonalra lépünk rá. Vegye kezdetét a kalandozás a Szigetközben.

Történt egy szép januári szombaton, hogy az időjósok szerint a hőmérő higanyszála nem fog leguggolni a mínuszba. Mi több, télhez képest két lábra áll és nyújtózkodik az égig tíz fok közelébe. No, erre komolyan ráfókuszál a természetbarát és egyszer csak azt veszi észre, hogy a Szigetköz nyugati csücskében a kocsi hátuljából halássza elő a holmiját. Itt egy hátizsák, ott egy távcső és lám, közepes fegyverzetben teszi fel a nagy kérdést. Ma mit fogsz megmutatni magadból, természet?

Ráléptünk a felfelé kanyarodó szürkésfekete aszfaltkígyóra, melynek végén már kristálytisztán kirajzolódott a hely, a nagy víz, azaz a tározó. Körülötte a feldolgozott fákból alkalmi játszótér alakult, így a fiatalság egyből birtokba vette az egymásra hányt vaskos fatörzseket, ágakat. Előttünk volt a nagy vízfelület, nyitva a nagyok játszótere is. Aki azonban erre a területre érkezik, messzelátó nélkül ne induljon útnak. Nagyon nagy területet lehet átpásztázni, s itt bizony a minél nagyobb, annál jobb elv érvényesül. Készültünk a helyzetre és előkerült a Jézuska ajándéka, egy állványos egycsövű optika is. Ha valahol, itt tényleg szükség van rá.

Jééé, itt egy kontyos réce, de jó veled újra találkozni. Igaz, nem kell érte ennyit utazni, hiszen vele akár még a városunk határai közt is találkozhatunk. Őket tél tábornok parancsolja le erre a környékre, s novembertől áprilisig figyelhetjük meg, például a Mosoni–Dunán, vagy és az Öreg-Duna fő- és még be nem állt mellékágaiban. Kisebbek, mint a tőkések és bizony sokkal gyakrabban buknak a víz alá. Ezt mi ott élőben szabad szemmel láthattuk. De bárki élhet a lehetőséggel, ki nyomába ered, hiszen nem annyira félénk a természete. Aki tehát egy ilyen szép fekete-fehér, elegáns kinézetű kacsára vágyik, keressen fel egyet. Nyáron már nehezebb dolgunk akad, igaz, akkor sem lehetetlen. Országos fészkelő állományát száz környékére teszik.

Az is lehet, hogy egy barna fejű, fekete pajzsú, világos testű tollassal sikerül összefutnunk. Akkor bizony a jó barát barátrécére akadtunk. Itt a tározón belőlük is akadt. Akár csak a jól ismert tőkésekből. Kis bukókról azonban csak egy csapatot láttunk, pedig, ha van madár, benevezhetne a vízimadár szépségversenyre… Elvinné a koronát. Ő azonban már kifejezetten félénk. Óvatosan kell megközelíteni. Cserébe megkapjuk a látványát, melyet egy negyven centis hófehér tollas, dizájnos fekete csíkokkal adhat. Nem hivalkodó, nincs tele aggatva mindenféle extra elemekkel, színekkel, pont annyira elegáns, mint amennyire kell.

Náluk persze akadtak nagyobb tollasok is. Mi több, ott pózoltak, igaz messze biztonságban, a víz közepén. Egy szürke gém például elmehetett volna szobornak bármelyik tér központjába. Őt látszólag még ágyúval sem rendíthettük volna ki egyensúlyából. Erre azonban nem fogadnák. Annyi bizonyos, valamikor egyszer leszállt, s amíg ott azonosítottuk társaikat, ő bizony még a fülét sem vakarta meg. Ellentétben a környék káróival, kik azért fel-le cikáztak a területen.

A kíváncsiság azonban felhúzta a vasmacskát és továbbindulásra sarkalt. Gyerünk, nézzük meg, mi van azon és azon túl. Fura érzés autók mellett és a víz közepén, egy vékony úton átszelni a tájat. Az ember nem tudja, merre nézzen. A tekintet beleakad a fák mögött lapító Pozsonyba, de vígan nyargalászott ismerős tájakon, ha Szigetköz felé tekintett.

Idővel sikerül túlsó partra érni száraz lábbal, majd tovább a Duna Múzeum irányába. Itt már nincs annyi távcsövezni való. A galambok ücsörögnek csak a villanypóznán, melyet szabad szemmel is kényelmesen meg lehet nézegetni, s semmi akciót nem ígértek. Bezzeg, ha erre járna az idei év madara. Lenne kergetőzés rendesen! Vándorsólyommal találkozni azonban nem minden napos dolog, kivéve, ha nem azon kiváltságosok közé tarozunk, kik környékén költ egy kisebb termetű predátor. Ebből pedig nincsen sok hazánkban, csupán negyven pár költ. Örülnek ennek az énekes madarak, de még a libák is, hiszen mérete ellenére erős ragadozó. Van egy támadási módszer, melyet kidolgozott és tökéjre vitte a megvalósítását. A magasban tartózkodik, pásztáz, majd amikor megjelenik képzeletbeli tányérján az áhított falat, felkapcsol sólyom üzemmódba és gyorsít, gyorsít, gyorsít. Háromszáz kilométer per óra sebességnél gyorsabb termóban gázolja el levegőben az áldozatát, majd a földre taszítja és kezdődhet a lakoma. Hmm, ez így elég komolynak tűnik. Aki ment azonban már motorral szemüveg nélkül kilencvennel, tapasztalja a levegő hatását a szemre. Ha kihajolunk a kocsi ablakán, már szintén érezhetjük. Ő mindezt több mint háromszoros tempónál teszi. No, ekkora terhelésnél nemcsak hogy még lát is, hanem követi a prédát és el is találja azt. Hát kérem mi ez, ha nem csodálatra méltó képesség, mutatvány, attrakció, s neki a túlélés záloga. Eszméletlen teljesítmény! A vándorról még sok érdekességet lehetne írni, s ki tudja, majd Lipóton szóba is kerül, hiszen ott unokatesója a kabasólyom lakott. A legismertebb sólyom pedig az ötven forintos hátoldalán is szereplő és Tatabányáról is ismert kerecsensólyom.

Mi a kampós csőrű helyett az égre pillantottunk, a Nap viszont miniatűrnek tűnt. Est közeledtével bújócskázni kezdett a távoli felhők között. Megfordultunk, összébb húztuk tavaszias, januárra készült ruhánkat és kevés tempót felvéve, a nyolc láb újra kezdte kalapálni az erőmű aszfaltját. Ahogy ugyanis a csillagunk lassan magára húzta a takarót, átadta helyét az estének, s ezzel a didergésnek. Nagyobb lépések, kevesebb megállás, s máris egy ismerős parkoló képe rajzolódott ki, hol becuccolás után felhangzott motor éneke. A kerekek elindultak és meg sem álltak hazáig.