Városlista
2025. december 6, szombat - Miklós

Hírek

2012. Március 19. 07:19, hétfő | Sport
Forrás: Nemzeti Sport Online

A Vasas simán verte a felzárkózásra áhítozó Szolnokot

A Vasas simán verte a felzárkózásra áhítozó Szolnokot

A férfi vízilabda ob I 20. fordulójában a Vasas hazai pályán 13–8-ra legyőzte a Szolnokot. A házigazdák – az első gólt leszámítva – végig vezetve megnyerték a mérkőzést, és ezzel élre álltak a tabellán.

ELSŐ NEGYED

A ráúszás utáni első támadást kivédekezte a Szolnok, majd megszerezte a vezetést Pásztor Mátyás góljával – ám ehhez kellett a Vasas védekezési hibája is. Az angyalföldiek Miho Boskovic ötméteresével egyenlítettek, majd Decker Ádám akciógóljával fordítottak – érdekesség, hogy a vendégek kapuját Decker testvére, Attila védte. Drasko Brguljan találata után még nagyobb bajban – és kétgólos hátrányban – volt a Szolnok, ám a Tisza-partiak még az első negyed vége előtt Marnitz Gergő góljával szépítettek (3–2).

MÁSODIK NEGYED

A második játékrész nagy küzdelmet és rengeteg izgalmat hozott, gólt azonban csak egyet, amelyet a Vasas szerzett: emberelőnybe kerültek a hazaiak, majd Földi László ekkor időt kért, s húzása bejött, hiszen szép labdajáratás után Boskovic volt eredményes. Ezután a vendégek is fórt kaptak, és szintén időt kértek, ám nem tudtak mihez kezdeni, Tiberiu Negrean ráadásul ötméterest is hibázott, így a házigazdák kétgólos előnyben vonulhattak a nagyszünetre (4–2).

HARMADIK NEGYED

A csapatok jócskán kárpótolták a nézőket a második negyedbeli gólszegénységért a harmadik játékrészben. A nagyszünet után rögtön egy bődületes kapufával kezdett a Vasas, majd háromgólosra növelte előnyét Fazekas Tibor találatával. Negrean szépített, majd Vámos Márton találatára Kovács Olivér válaszolt. Egy-egy kihagyott helyzet után egy-egy gól következett, majd ismét a Vasas horvát légiósa, Boskovic talált be, így megnyugtató előnnyel várhatta a házigazda fővárosi együttes a záró negyedet (8–5).

NEGYEDIK NEGYED

Rögtön emberelőnybe került a Vasas Kovács Olivér kiállítása miatt, s Steinmetz Barnabás is feliratkozott a góllövőlistára. Ezután fórt kapott a Szolnok, majd ötméterest, amelyet Pásztor értékesített. A büntető után mindkét együttes rontott támadásban, ám Kiss Gergely ellenállhatatlanul bombázott a vendégek kapujába, négygólosra növelve a hazaiak előnyét. Páros kiállítás és szolnoki időkérés következett, majd Pásztor újabb találatával kapaszkodott a Szolnok. A hajrában gólzáport láthatott az angyalföldi közönség, Steinmetz Ádám találatára Kis Gábor válaszolt, majd Brguljan duplájával és Vasas-sikerrel zárult az összecsapás (13–8).

A Vasas győzelmével átmenetileg élre állt a tabellán, míg a Szolnok nem tudott közelebb zárkózni az élbolyhoz.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:50, szombat | Sport

Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen

Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.

2025. December 05. 07:37, péntek | Sport

Labdarúgó NB I - Nyert a Ferencváros Kisvárdán, ezzel az élre állt

A címvédő Ferencváros egygólos győzelmet aratott Kisvárdán a labdarúgó Fizz Liga 5. fordulójából elhalasztott és csütörtökön pótolt mérkőzésen, ezzel az élre állt a tabellán.