Hírek
2011. Július 21. 07:21, csütörtök |
Belföld
Forrás: HírTV
A Liszt Ferenc reptéren is lecsapott
A fővárosban több helyen is fákat döntött ki az orkán erejű szél. Az éjszakai és a délelőtti felhőszakadás után autók akadtak el az elárasztott átjárókban. A viharok miatt a Liszt Ferenc repülőtéren is gondok adódtak.
A Péterhegyi úton a szemtanúk szerint 10 elakadt gépkocsit kellett elszállítani. A Széll Kálmán téren és a Batthyányi téren is készenlétben állt az üzemzavar-elhárításért felelős személyzet. A Fővárosi Tűzoltókat háromszor annyi esetben riasztották, mint egy átlagos napon. „A legtöbbször faágakat, illetve kidőlt fákat kellett eltávolítani. Volt, ahol autóra esett, volt ahol magas feszültségre, tehát vezetékre. Akadt olyan is, hogy melléképületre dőlt a fa. Egy XVI. kerületi családi házba sajnos villám csapott, ott egy 100 négyzetméteres ház tetőszerkezete égett le” – nyilatkozta Kisdi Máté, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvíviője.
A viharok miatt szerdán sem tudott több repülőgép felszállni a Liszt Ferenc repülőtérről. A gépek utasait átcsoportosításokkal juttatják el a célországokba. A Budapest Airport szóvivője szerint estére helyre állhat a rend a légikikötőben. kedd este 20 percre zárták le a repteret a vihar miatt, több gép nem tudott leszállni. A Malév prágai járata végül Belgrádban, a párizsi pedig Pozsonyban landolt. (da)
hírTV
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 13:00, péntek | Belföld
Lázár János: nagy vereséget szenvedtünk, nagy munka lesz a Fidesz megújítása
Nagy vereséget szenvedett a Fidesz-KDNP, az okokat világosan látják, de azok pontos megértése és kezelése nagy munka lesz, ahogyan a Fidesz megújítása is
2026. Május 01. 10:00, péntek | Belföld
Véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora
A Belügyminisztérium és az Igazságügyi Minisztérium vezetőjének bejelentésével véglegessé vált a leendő Tisza-kormány névsora csütörtökön.
2026. Május 01. 09:18, péntek | Belföld
Visszautalja a TISZA Wáberer György 100 milliós támogatását
Visszautalja a TISZA Párt Wáberer György nagyvállalkozó támogatását – erről írt közösségi oldalán Magyar Péter leendő miniszterelnök.
2026. Április 30. 11:00, csütörtök | Belföld
Telex - Orbán Viktor: liberális kormányzás és nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
A választással a 16 évig tartó nemzeti kormányzás korszaka lezárult, egy új időszak, a liberális kormányzás és a nemzeti ellenzék időszaka kezdődik
