Hírek
2017. Március 08. 08:44, szerda |
Helyi
Forrás: Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat
2017-ben az Év vadvirága: a hóvirág
A hetedik alkalommal meghirdetett év vadvirága szavazás tétje az volt, melyik vadon élő növény lehet 2017-ben az Év vadvirága Magyarországon.
A címért egy közismert, egy kevéssé ismert és egy újra próbálkozó növény indulhatott. Azaz: a hóvirág, a mocsári gólyahír és a turbánliliom.
Mint ismert, 2016-ban a mocsári kockásliliom lett az év vadvirága. 2017-ben – mindvégig kiegyenlített állás mellett – a hóvirág lett a győztes a szavazatok 35%-ával, megelőzve a turbánliliomot (33 %) és a mocsári gólyahírt (32 %). Szegény turbánliliomnak másodszorra is csalódnia kellett, hiszen 2016-ban is versenyben volt az év vadvirága címért.
Miért szeretjük a hóvirágot?
Egyik legismertebb növényünk, így talán be sem kell mutatni sokaknak. Üde erdők növénye. Hazánk hegy- és dombvidékein sokfelé megtalálható, az Alföldön viszont igen ritka. A hóolvadással, illetve az első tavaszi napokkal virágzik már februártól és virágzása a hegyekben májusig elhúzódhat. Mint a tavasz egyik első virágát, előszeretettel szedik csokrokba és különösen Nőnap környékén árulják (árulták) is. Hazánkban 2006. óta védelem alatt áll így hagymáinak és virágainak gyűjtése is tilos. Súlyos ezreket fizethet, aki a szabályt megszegi. Egy szál eszmei értéke 10.000 Ft. A védetté nyilvánítás nem azt jelenti, hogy otthon a kertben nem lehet hóvirágot termeszteni, vagy annak virágait leszedni. Hóvirág hagymát ősszel érdemes keresni a kertészeti áruházakban.
Magyarországon, az Alcsúti arborétumban található a legnagyobb területű hóvirágmező. 2,5 hektáron csodálhatja meg mindenki 7 hóvirágfaj (ilyenek pl.: levantei, kikeleti, krími, bizánci stb. ) 24 fajtáját.
Gyógyhatású anyagot tartalmaz a növény, alkaloidája a galantinin, ebből izomsorvadás és izomgyengeség elleni gyógyszert készítenek. (A hagymája nyersen nem ehető.)
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 07. 10:12, vasárnap | Belföld
A kényelmi díj eltörlésével több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
Szeptember óta az autópálya-matrica online megvásárlása nem kerül többe annál, mintha benzinkúton szereznénk be, a kényelmi díj eltörlésével idén ősszel több mint félmilliárd forint marad az autósoknál
2025. December 07. 10:06, vasárnap | Életmód
Agroinform.hu: a fenyőfát vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel
December első hetében tömegesen is elkezdődött a fenyőfák árusítása az alkalmi árusok utcai és piaci standjain, a vásárlók háromnegyede idén is hazai termelők termékeit díszítheti fel otthonában
2025. December 06. 08:51, szombat | Sport
Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat
A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.
2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld
Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére
Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.
