Városlista
2019. november 18, hétfő - Jenő

Hírek

2019. Július 05. 13:00, péntek | Helyi
Forrás: Ökotárs Alapítvány az Év Fája

2. helyen áll a Dunakiliti Millenniumi Tölgy az ÉV Fája versenyen

2. helyen áll a Dunakiliti Millenniumi Tölgy az ÉV Fája versenyen

Az Ökotárs Alapítvány az Év Fája versennyel a közvetlen környezetünkben élő fákra és általában a természet fontosságára, mindennapi életünkben betöltött szerepére szeretné felhívni a figyelmet.

Az Év Fája vetélkedő keretében nem a legnagyobb vagy legöregebb fát kerestük, hanem azt, amelyik a jelölőknek valamiért fontos: kapcsolódik hozzá egy helyi történet, találkozási pontot kínál – vagy bármilyen más szerepet tölt be az ott élők mindennapjaiban. A nevezett fák közül a zsűri választotta ki a döntősöket. Ezek vesznek részt a nyilvános döntőben, melyben legtöbb közönségszavazatot kapó fa nyeri az Év Fája címet. A döntősök közt emellett már ott rejtőzik a Hős Fa cím nyertese is és az Országos Erdészeti Egyesület különdíjasa, de arra, hogy mely fák kapják ezeket, csak a közönségszavazás után derül fény.

A dunakiliti Millenniumi tölgy a döntőbe jutott fák közé tartozik.Jelenleg a második helyen áll az eddig kapott szavazatoknak köszönhetően. Alább ennek az impozáns tölgynek a történetét olvashatják, ERRE a linkre kattintva pedig az összes a versenybe nevezett fát megtekinthetik.


Dunakilitin, egy 2000 lelkes településen egy terebélyes kocsányos tölgyfa magasodik büszkén a római katolikus templom előtt. Ahogy a tábla is jelzi „ezt a fát kiliti község lakói ültették a Milleneum alkalmából 1896-ban”.

Mint ebből is kiderül, a község fája 123 éves, a faluképhez annyira hozzátartozik, hogy nehezen képzelnénk mást a helyére.

A fa történetéhez hozzátartozik, hogy a lakosok hat társával együtt ültették ezt az őshonos fajtát Moson vármegye alispánjának kérését teljesítve. Az idők folyamán hat kipusztult, azonban egy túlélte a századok viharait, árvizeit. Gyökerei artézi vizet találtak, és oly hatalmas ágat növesztett, hogy annak súlyától megdőlt. Életmentő „műtétet” kellett végrehajtani rajta egy öles ág levágásával. Az „operáló professzor” Sopronból érkezett, az Erdészeti és Faipari Egyetemről. 2016-ban az Entente Florale Europe nemzetközi környezetszépítő verseny különböző nemzetiségű zsűritagjai is megcsodálták. Előtte a megmérettetésre felkészítő tagok javaslatára szakemberrel megvizsgáltattuk a fa egészségi állapotát, amiről pozitív visszajelzést kaptunk.
Létezik egy nagyon régi, színes ceruzás rajz a faluközpontról. A templomot ábrázolja. Előtte pedig ott a kb. 15 éves tölgyfa.

Nincsenek se utak, se járdák, a keréknyomos út mellett libapásztor terelgeti a szárnyasokat. A templom teteje még zöld, tornyán minden oldalról toronyórák figyelmeztetnek a pontos időre. Ma viszont gesztenyefasor szegélyezi az aszfaltos utat, a toronyórák eltűntek, a tető mára barna anyagból készült. Szinte nem ismerni fel Dunakilitit, de ott a tölgyfa, a támpont, amit szemlélve minden a helyére kerül.
Ősszel a gyerekek összegyűjtögetik termését, hogy valamilyen hobbiötlethez felhasználják. Nyáron viszont a fa alatti padokon többnyire nyugdíjasok vagy településünkön áthaladó biciklis turisták hűsölnek, beszélgetnek az enyhet adó fa árnyékában. 2014-ben térköves kis teret építettek köré – padok, asztalok, virágládák által még csinosabb a látvány.

A tér tervezésekor ügyeltek arra, hogy harmóniában maradjon az ember által épített és a természet által alkotott. Ez az egység jellemző a falu lakosainak és vezetőinek szemléletére. A közelben működő Közösségi Ház is ezt választotta az állandó programjaként működő kézműhelye elnevezéséül és szimbólumául: Öreg Tölgy Kézműhely. Kedves fánk a 850 éves Dunakiliti értéktárába is bekerült, mint helyi érték. Sőt a falu történetét, a faluképet oly annyira meghatározza, hogy a község címerébe is belefoglalták ábráját: a pajzs alsó részének bal oldalán található sematikus képe. A címert több látványtervből a lakosság választotta ki.
Ennek az őshonos fafajtának telepítését a dunakiliti Helyi Építési Szabályzat is kiemelten ajánlja.

A fák – kiemelten a koros fák – környezetvédő szerepe nagyon fontos: nemcsak por, zaj és hangfogó szerepet töltenek be, hanem párolgásukkal nyáron hűsítik a levegőt, miközben oxigént termelnek és szén-dioxidot dolgoznak fel, nagy mennyiségű szennyező anyagot közömbösítve. „Egy idős fa évi oxigénproduktuma közel 200 kg, vagyis több mint egy ember évi felhasználása.” Mivel Dunakiliti intenzív gazdasági fejlődést is felmutat, ezért egy ilyen koros fának a levegő minőségére gyakorolt hatása sem lényegtelen: csak számos fiatal fa telepítése tudná munkáját pótolni. Mert a tölgyfánk bizony dolgozik.
2018-ban Dunakiliti a Szigetközi Natúrpark Egyesület tagjává vált, amihez hozzájárult a természeti és kultúrtörténeti értékek megőrzése, óvása. A magyar Wikipédia így definiálja a natúrpark fogalmát: „A natúrpark az ország jellegzetes természeti, tájképi, és kultúrtörténeti értékekben gazdag, a természetben történő aktív kikapcsolódás, felüdülés, gyógyulás, fenntartható turizmus és a természetvédelmi oktatás, nevelés, ismeretterjesztés, továbbá a természetkímélő gazdálkodás megvalósítását szolgáló nagyobb kiterjedésű területe, amely a jogszabályban foglaltaknak megfelelően jön létre.” Hisszük, hogy öreg tölgyfánk ehhez is hozzájárult.

Fa elhelyezkedése: 9225, Dunakiliti, Kossuth Lajos utca 79.
Faj: kocsányos tölgy
Kora: 123
Magassága: 25 m
Törzskerület: 3,90 m
Jelölő: Edelmayer Miklósné

Eddigi szavazatok száma: 448 (2. hely)

A szavazás még tart! Az alábbi linkre kattintva lehet szavazni az ÉV Fájára.

Ezek érdekelhetnek még

2019. November 16. 05:00, szombat | Helyi

Újra Süti-mestereket hirdetnek Lébényben

November 23-án 16:00 órakor várnak minden érdeklődőt a lébényi Közösségi Házba az idei Süti mester rendezvényre!

2019. November 16. 04:00, szombat | Helyi

Jótékonyság a szigetközi gyermekek javára

A PÉLDA Egyesület a Szigetközi Gyermekekért több lehetőségen keresztül várja a felajánlásokat, melyeket a szigetközi gyermekek javára fordítanak.

2019. November 16. 00:00, szombat | Helyi

Szigetköz Expo 2020

Szigetköz Expo néven egy új rendezvényt indít útjára Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata a Flesch Károly Nonprofit Kft. szervezésében.

2019. November 16. 00:00, szombat | Helyi

Csalló- és Szigetköz, mint közös ökoturisztikai régió

„Danube Islands”, vagyis „Duna szigetek” brand - márkanévvel szólítja meg a szlovákiai Csallóköz és a magyar Szigetköz a kerékpározás és az evezés szerelmeseit.