Városlista
2026. május 1, péntek - Fülöp

Hírek

2019. Augusztus 13. 12:23, kedd | Helyi
Forrás: Vámosszabadi község honlapja

Vámosszabadi is részt vett a Vámos Települések Nemzetközi Találkozóján

 Vámosszabadi is részt vett a Vámos Települések Nemzetközi Találkozóján

Idén tizenkettedik alkalommal, Somogyvámoson rendezték meg a Vámos Települések Nemzetközi Találkozóját.

Érkezésünkkor – a már hagyományosnak számító – „vámolást” követően léphettünk be Somogyvámos szimbolikus kapuján, ahol szeretettel vártak minket - olvashatjuk az eseményről készült beszámolót a község honlapján. A közös felvonulás végén emlékkapu-avatáson is részt vettünk. Ezt követően helyeztük el Vámosszabadi zászlaját és gyertyáját a találkozó színpada mellett. A somogyvámosi rendezvényre rajtunk kívül 12 település érkezett- határon innen és túlról is .

Iskolásaink kedves táncokkal készültek a színpadra: „Tánc az esélyegyenlőségért” címmel mutatták be előadásukat, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy címbeli üzenetük minél több emberhez eljut. Második táncukat is bátran és mosolyogva, színes esernyők közt táncolták el a találkozó közönsége előtt, akik nagy tapssal jutalmazták a vidám perceket.

A Pusztatoronynál és a szépséges Krisna völgyben tett látogatásunk után- a somogyvámosi találkozó házigazdája és főszervezője- Dékányné Károly Marianna polgármester sok szeretettel és tartalmas programokkal várt minket: a vendégeknek néptánc bemutatókkal, finom ételekkel, koncertekkel, és tűzijátékkal kedveskedtek.

Az eseményről készült képek az alábbi linkeken tekinthetők meg:

http://vamosszabadi.hu/vamos-telepulesek-nemzetkozi-talalkozoja-somogyvamos-2019/

https://www.sonline.hu/galeria/vamosiak-talalkozoja/

Ezek érdekelhetnek még

2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi

Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz

Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.

2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi

Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt

Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.