Hírek
2017. December 12. 08:22, kedd |
Helyi
Forrás: http://gyor.katasztrofavedelem.hu
Több mint ötven káresemény történt az erős szél miatt
Még tartanak a viharos szél okozta károknál a tűzoltói beavatkozások Győr-Moson-Sopron megyében.
2017. december 11-én, hétfő késő délután, majd este és éjszaka érkezett a legtöbb bejelentés a megyei műveletirányításra. A több mint ötven riasztás, leginkább kidőlt fákról, lehasadt faágakról szóltak, de épületekben és autókban is keletkeztek károk a viharos szél miatt. Fák dőltek az útra Kóny és Koroncó közelében, Markotabödögén, Győrújbaráton, Dunaszegen, Ikrény és Rábapatona között is több helyen a kidőlt fák okoztak forgalmi akadályt.
Sopronban több emeletes épület tetőszigetelését kezdte meg a szél,
Mosonmagyaróváron és Győrben is házak bádogozását, tetejét kezdte meg a szél, Kapuváron épület ablakai törtek ki, Győrben és Nyúlon is buszmegállókat rongált meg a szél, illetve több helyen Győrben, Markotabödögén,
Öttevényen villanyvezetékre, villanypóznákra zuhantak a kidőlt fák, volt ahol épület, volt ahol kerítés sérült meg a kicsavart fáktól. A lezuhanó fáktól illetve bádoglemezektől autók is károsodtak többek között Győrben és Mosonmagyaróváron is.
A károk felszámolásán a hivatásos tűzoltók mellett a környékbeli önkéntes tűzolók is folyamatosan dolgoznak. A káresetek során személyi sérülés nem történt.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Május 01. 09:21, péntek | Helyi
Férfi kézilabda BL - Egygólos előnyben a Veszprém a negyeddöntőben
A Veszprém házigazdaként 35-34-re legyőzte a német Füchse Berlint csütörtökön, a férfi kézilabda Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén.
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
