Célunk csupán Rajka zsilipje, valamint az őt karoló csatornák, vizek birodalma. Lábakat fel, indulááááás!

Egy szürke párás januári szombat délután hat láb lódult ki autónk ajtaján a Szigetköz nyugati csücskében. Feleségem még otthon harcolt a bacikkal, így csak páratlanul indultunk neki a vizes élőhelynek. Gyerünk! Igen ám, de látóhatáron belül termett egy fa, mely szinte könyörgött, hogy valaki másszon fel rá. Amíg mi Rékával felfedeztük a környéket, Bálint egyből felpattant rá, s pillanatok alatt már a felhők között járt. Idővel sikerült lecsalni, majd összeállt csapatunk és beindultunk az erdő felé.

Nem lesz hosszú monoton útja, ki erre a környékre téved. Pár méter múlva szembe jött Rajka egyik nevezetessége, a trianoni zsilip. Pár éve felújították a térséget és sok minden mellé egy tábla is került, melyen megemlékeznek a múltról. „1908. június 30-án üzembe helyezték a Mosoni-Duna ágat lezáró rajkai (csúnyi) zsilipet, amely 200 m3 /s–nál nagyobb vízmennyiséget kizárva a Duna-ágból elsősorban árvízvédelmi célokat szolgált és ellátta a Mosoni-Dunát élővízzel. (Forrás: Vizeink krónikája Magyar vízgazdálkodási történet 2001)… A zsilip a Párizsi békeszerződés megkötésének idején is fontos szerephez jutott. A magyar küldöttség fontos igényként fogalmazta meg a zsilip magyar területen tartását. A tárgyalásokon a résztvevők végül elérték, hogy a Rajka község határán belül fekvő zsilip és a visszaeresztő „Császárligeti –csatorna”, a mai néven Jónási-ág magyar területen maradjanak. „

A környék átjárása után utunk tovább vezetett egy újonnan létesült hídon, majd tovább és tovább. A környék már kiesik a töltésen tapasztalható központból. Nincs is nagy nyüzsi erre, mi több, még tollas barátaink is remekül bújócskáztak, mert nem igazán dugták ki pofijukat elénk. Így hát maradt a csatangolás erre, arra, amarra. Szorgalmas lábak követték a gazdik utasításait, melyek hol a kavicsos úton marasztalták őket, hol a bozótba indultak valami után.

Egyszer csak vége lett az útnak. Pontosabban nem, csak egy csatorna folyt át rajta. Ránéztünk, majd a naptárra is, s mivel még nem júliust írtunk, gondoltuk a lábfürdőt meghagyjuk egyelőre otthoni elfoglaltságnak. Hideg az a pár fokos víz a bakancsba. Sebaj, azért a partján is el lehet játszani.

Ideig, óráig itt is feltalálta magát csapatunk, majd keletnek vettük az irányt és benéztünk a mélyebb ártérbe. A változatos élőhely ideális terep a sétára, szolid kalandozásra vágyók számára. Hol egy zsebkendőnyi tisztás, hol egy markánsabb fa színesítette a tájat. Öröm volt csak magát a területet is figyelni, miközben sorra jöttek a jól ismert kérdések. A következő kanyar után mit látunk és az azt követő után?

Aki azonban madarakra vágyik nem ez lesz álmai helye. Mozgás minimális. Ide biztos nem jönnék például sasokat számolni, hiszen tél derekán sem unatkoznak a madarászok. Mindig van mit tenni a természetben. Január közepén tartották a XV. Országos Sasszinkront. Ilyenkor távcsövesek lepik el a kampóscsőrűek vélhető égi útvonalait és számolják meg őket. Aki pedig erre vállalkozik, nem kell mérnöknek lennie. Egész országban alig több, mint hétszázötven rétisast és valamivel több, mint négyszázötven parlagi sast sikerült megfigyelniük. Ez persze még így is több, mint a nálunk költők száma, hiszen rétiből háromszáz pár körül költ, parlagiból pedig kétszáz pár körül él nálunk. Télen azért sikerült több sast látni, mivel a varjúkhoz hasonlóan a fenti északon bezárják a spejz ajtaját, s nálunk még találnak maguknak csőrbe valót. Azonban, ha már kint voltak a kukkeresek, nem csak a sasokat számolták meg. Többek között 906 vörös vércsét, 785 kékes rétihéját, 264 gatyás ölyvet, 48 vándorsólymot és 41 vörös kányát is – olvasható a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület mme.hu honlapján.

41 kányát! Csillanhat fel olvasónk szeme! Ha kimegyek a városba, sokszorosát látom… A hétköznapi nyelv ugyanis a kányán nem egy hatalmas, közel két méteres szárnyfesztávolságú ritka ragadozóra gondol, hanem a varjúra. A madárbarátok azonban megkülönböztetnek vörös- és barna kányát, s ezen túl vetési-, dolmányos varjút. A ragadozó madarak megfigyelése amúgy sem a legegyszerűbb feladatok közé tartozik. Mi több! Kifejezetten nehéz. Nagyon, de nagyon sok gyakorlás kell hozzá… Régebben el nem tudtam képzelni, hogyan tudják megkülönbözetni egy ágon ülő madárról, hogy ölyv vagy sas. Szokni kell az ember szemének, de idővel kialakul. A predátorok többsége azonban messze magasan kering. Ide is gyakorlott szem kell, hogy kiszúrja, ölyv vagy sas van a lencsében, a legjobbak pedig még azt is megállapítják milyen fajta. Ők azonban változatos tollruhával rendelkeznek, melyekből a profik a korukat is megmondják. Kemény műfaj a ragadozó meghatározása! Rajkán nem volt ilyen feladat. Csak a csavargás, mely idővel az óra előrehaladtával csökkent. Lassan szürkülni kezdett, s így kinéztünk egy pontot, melyet elérve megálltunk.

Megfordultunk és irány haza. Szépen lassan lépkedtünk a januári estében, egyszer csak valami hangra lettünk figyelmesek. Állj! Egy pillanat alatt mindenkinek földbe gyökerezett a lába. Az előttünk álló kanyar előtt ugyanis nagytestű patások ügettek át az úton. Űrbéli csendben összes érzékszervünkkel figyeltük, ahogy két szarvas áthalad előttünk. Pár másodperc volt, de ott minden miniatűr időegységet legalább ötszörösének éreztük meg. Mint egy lassított felvétel, vagy mintha széthúzták volna az időt, hogy a pillanat varázsát tökéletesen megélhessük. Majd, amikor tovább hajtottak a dzsindzsásba, összenéztünk… Láttátok?! Aztaaaa. Ilyen közelről, ilyen hatalmas állatokat megfigyelni. Ez nem állatkerti mulatság, ez a tiszta vadon!

Nagyobb lendülettel indultunk tovább az úton, igaz ebben közre játszott a lassan egyre sötétebb tónust használó táj képe is. Pihenni készült a táj, de azért a nap végére rárakott egy élményt. Ehhez képest a következő fa tetején díszelgő süvöltők és a bokrokról időnként megszólaló cinkék eltörpültek. Igaz, némi tempót is bele kellett tenni a sétába, így nemcsak az este elől menekültünk meg, hanem a hideget is távolabbra tudtuk űzni.

Így értünk ki vissza a kocsihoz, mibe kényelmesen elhelyezkedve egy kellemes csavargással fejünkben és lábunkban elindultunk hazafelé.

http://madarbarat-.blog.hu/2018/02/04/seta_a_jonasi_-ag_kornyeken_kalandozasok_a_szigetkozben_3_resz