Városlista
2025. december 7, vasárnap - Ambrus

Hírek

2017. December 05. 00:00, kedd | Helyi
Forrás: Nemes Claudia

Meggyújtották az első adventi gyertyát Máriakálnokon

Meggyújtották az első adventi gyertyát Máriakálnokon

2017. december első napján a templom melletti téren gyűltek össze Máriakálnok lakói, hogy közösen ünnepeljenek. Az első adventi gyertya meggyújtásának alkalmából az óvodások készültek ünnepi műsorral.

Dr. Tóásóné Gáspár Emma polgármesterasszony hivatalos megnyitója után a község adventi koszorúja mellett az idei évi első köszöntőbeszédet Polreisz Györgyi Éva óvodavezető mondta el, aki több idézettel is utalt a szeretet ünnepének fontosságára.

Ezt követően a Csicsergő Óvodások műsora bűvölte el a közönséget. A 4-5 éves kislányok közel 20 perces előadása igazán lelket melengető volt az akkorra már ködbe (is) burkolózott mínuszokban.

Miután az adventi gyertyát az óvodavezető, Ruzsa István alpolgármesterrel együtt meggyújtották, a falu apraja-nagyja a helyi óvodában elkészített díszek karácsonyi vásárában is gyönyörködhetett.

Az ünnepi este azonban itt még nem ért véget, hiszen 17.30-tól a Faluház várta az érdeklődőket Véber Gyuláné Gasparovics Gizella Textilképeinek vándorkiállítására. A megnyitó beszédet Székely Zoltán művészettörténész, a Hansági Múzeum igazgatója vállalta magára.

Mint beszédében elmondta, a Véber házaspár 1956-ben disszidált Hollandiába. Dr. Véber Gyula tudós, egyetemi tanár szakmai pályája így külhonban folytatódott, majd teljesedett ki igazán. Többek között részt vett az első Holland - Magyar szótár szerkesztésében is.

Gasparovics Gizella tanítónő volt, aki férje oldalán becsülettel vállalta háttértámogatói szerepét is. Kedves, szerény, gondos, okos asszony és házastárs volt – írta róla a Hollandiai Katolikus Magyar Egyházközség megemlékező búcsúbeszédében is.

"Gizi néni hosszú külföldi tartózkodása ellenére magyar sajátosságait megőrizte. Magyarul beszélt a legszívesebben és a legjobban. Legendás volt magyaros vendégszeretete. Ezt még Gyula bácsi egyetemistái is tapasztalhatták. A rendszeres, többnyire hosszú magyarországi látogatások és a sérfenyőszigeti ház sokat jelentettek számára. Magyarországon fellélegzett, ahogy többször mondta, még a levegő is jobb volt szülőfalujában és Magyaróváron. A textilművészet már otthon is foglalkoztatta, tehetségét itt tovább fejlesztette. Többnyire magyar témái voltak, munkái közül ismert Kodály Zoltán arcképe. Több kiállításon nyert díjat, Magyarországon és Hollandián kívül Olaszországban, Franciaországban, valamint Lengyelországban."

Véber Gyuláné, született Gasparovics Gizella 2015 szeptember 9-én adta vissza lelkét Teremtőjének.


A Textilkép című kiállítás megnyitóját a Máriakálnoki Dalkör szigetközi dalokkal tette még színesebbé.


Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 06. 08:51, szombat | Sport

Vb-2026 - Újonccal is azonos csoportba került a címvédő argentin csapat

A címvédő argentin válogatott az osztrák, az algériai és az újonc jordán együttessel került azonos csoportba a 2026-os labdarúgó-világbajnokság Washingtonban rendezett pénteki sorsolásán.

2025. December 06. 08:51, szombat | Belföld

Maruzsa Zoltán: januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére

Januártól átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok bére - közölte a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára pénteken Facebook-oldalán.

2025. December 06. 08:50, szombat | Sport

Kós Hubert győzött 100 méteres hátúszásban a US Openen

Kós Hubert nyerte a 100 méteres hátúszás pénteki döntőjét a texasi Austinban zajló US Openen.