A halott Jézus sírját felkereső asszonyok emlékét őrzi ez a hagyomány, résztvevői az ő nyomukban járnak. Erdélyi Zsuzsanna archaikus népi imádságokra vonatkozó megfogalmazása pontosan ráillik erre az előénekes által vezetett hajnali körmenetre: „(…) a népi katolikum sok száz éves gyakorlata, a népi áhítat pap nélküli, kötetlen, önerejű megnyilatkozása.” A néprajzi szakirodalomban is számon tartott szokás időpontja a nagyszombatról húsvét vasárnapjára virradó éjszaka, elnevezése helyenként változó: krisztuskeresés, jézuskeresés, istenkeresés, szentsír-keresés. Az ország több helyén ismert szokás volt különböző változatokban: többek között a Rábaközben, az Ipoly mentén és a Székelyföldön. Mindenütt múlt időben beszélhetünk róla. Kunszigeten azonban ez a szokás megőrződött, napjainkig folyamatosan élő – nem felújított, újra betanított – népi vallásos jelenség. A kommunista rendszer időszakából (többek között az 50-es évekből) is, igaz, akkoriban csak maroknyi (20-25) hívő vett rajt részt.

A húsvétvasárnap hajnali Jézuskeresés faluban már több évszázados hagyomány. Eredete, kezdete nem ismert pontosan, de a közösségi emlékezet úgy őrizte meg, hogy a török idők végéhez köthető a kialakulása. Az 1698-as egyházlátogatási jegyzőkönyv szerint a falu temploma leégett, a harangot a templom előtti fára függesztették, plébános nincs … Zavaros idők voltak, amikor a hívek maguk vezették a közös áhítatokat, élték meg hitüket a maguk módján.

Jóval többet lehet tudni a hagyomány közelmúltjáról. Érsek Sándor kunszigeti plébános működése alatt vált ismertté Jáki Sándor Teodóz (1929-2013) bencés tanár, néprajzkutató helyi gyűjtése, majd pedig közösségteremtő munkálkodásának, publikációinak köszönhetően. Teodóz atya 1975-től vett részt a Jézuskeresésen, s tanulta meg az énekeket Virág Mihály (1905-1989) előénekestől. Miska bácsi betegsége miatt 1986-tól pedig ő maga lett az előénekes 2012-ig. Szigorúan „előénekes bácsiként” – ahogy önmagát nevezte – vezette a szertartást, nem pedig papként. A XIX. század derekáig tudják felsorolni a korábbi előénekeseket: Nagy Mihály (1818-1872), Tóth József (1823-1883), Szalai Lőrinc (1850-1931), Szalai Márkus (1883-1968) személyében.

A Jézuskeresésen résztvevők a templom előtti keresztnél gyülekeznek még virradat előtt (régebben 3 órakor, napjainkban fél 5-kor), előénekes vezetésével énekszóval járják végig az utat négyes sorokban a határbeli „fölső köröszt” felkeresésével a temetői keresztig, majd onnan vissza a templomig. Azt is lehet tudni, hogy egykor a sorok két szélén a férfiak haladtak, belül pedig a nők. Ez a tény is a szokás archaikus voltát támasztja alá. Az énekek és imádságok a három szent nap eseményeinek átélését teszik lehetővé. A templomtól a mecséri úton vonul a körmenet a határba, diadaléneket énekelve a Szent Keresztről, megidézve nagypénteket. A menet ezután visszaindul a falu felé a dicsőséges rózsafüzért imádkozva, majd a temető felé fordul a nagyszombatról énekelve, hogy aztán megvigyék az örömhírt az ott nyugvó halottaknak. Addigra már ég a gyertya a temetői keresztnél, úgy közelednek feléje énekszóval: „Mit jelent a fény Jézus sírjánál?” A keresztnél megállva Alleluját énekelnek, majd ki-ki saját hozzátartozója sírjánál imádkozik. A templomi kereszthez vezető úton pedig már a feltámadásról szól az ének. Harangszó zeng, kivilágosodik, mire a menet megérkezik.

A Jézuskeresés népénekeit előénekes diktálja a híveknek, az imádságokat is előimádkozó mondja előre, így mindenki – előzetes tudásától függetlenül – teljes értékű részese lehet az áhítatnak. A diktált sorokat a jelenlévők megismétlik, a refrént pedig mindenki közösen énekli. A diktálást, mint közösségi éneklési formát a legősibb éneklési módnak nevezi Teodóz atya.

A kunszigeti és a környékbeli hívők számára minden évben nagyon várt esemény a Jézuskeresés, amelyről lelkileg feltöltődve, megerősödve térhetnek haza a résztvevők.

A Jézuskeresés évszázadok óta folyamatosan megőrzött szakrális népi hagyománya, mint kulturális érték, azon túl, hogy a település, ill. a helyi közösség részéről nélküle elképzelhetetlen húsvét ünnepe, nem csak a település számára érték, hanem megyei és országos szinten is elismerésre méltó.

Elismerésre méltó azért is, mert nem csak a helyi közösségeket vonzza, hanem a megye környékbeli településeiről (Győr, Mosonmagyaróvár, községek) és még Budapestről, Kecskemétről is csatlakoznak ezen húsvét hajnali ünnepléshez. Továbbá már a közelmúltban országosan is felfigyeltek rá és számos film illetve videofelvétel készült róla, de rögzítésre kerültek hanganyagai is.

Szinte országosan egyedülállónak tekinthető ezen népszokás művelése. A népszokást az 1970-es évektől felkarolta, majd előénekesként is részt vett benne Jáki Sándor Teodóz bencés szerzetes, ének - zene szakos tanár, akinek gyűjtő és zenetörténeti munkássága kiemelkedő a Kárpát- medencében, továbbá felfigyelt rá és filmet is készített róla Jankovics Marcell író, néprajzkutató és filmrendező. Ismert, hogy a megyében néhány faluban a kunszigeti példából kiindulva újabban, a közelmúltban elkezdtek hasonló húsvét hajnal ünnepléseket tartani.