Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2022. Február 08. 11:42, kedd | Helyi

Az önkormányzati telkek értékesítése a legfontosabb feladat Hegyeshalomban

Az önkormányzati telkek értékesítése a legfontosabb feladat Hegyeshalomban

A tavalyi évben több utat is felújítottak Hegyeshalomban, elkészült a régóta várt Közösségi Színtér, de elkezdték egy 2 szobás bölcsőde építését is.

Az elmúlt évek egyik legnagyobb beruházása Hegyeshalomban, a 2021. júniusában átadott Közösségi Színtér volt. A település 1993 óta kultúrház nélkül maradt, amit a vezetőség többször és többféleképpen igyekezett pótolni. Ezekről azonban hamar kiderült, hogy egy kulturális közösségi színteret nem pótolhatnak, így mindenképp szükség volt egy ilyen térre. 2015-ben aztán megkezdték az előkészítő munkálatokat, felmérték a lehetőségeket, így az új intézmény az egykori kisiskola épületében és egy új szárnyban kapott helyett. A beruházás 650 millió forintból készült el.

Bár az adóbevételek kiesése miatt, kellő óvatossággal kezdte meg a 2021-es évet Hegyeshalom önkormányzata, ami miatt több beruházást is felfüggesztettek, évközben sikerült ezek nagy részét is megvalósítani, mint például az utak felújítását, a Magyar Falu Programnak köszönhetően. Szőke László, Hegyeshalom polgármestere elmondta, az elmúlt évben megújult a Petőfi Sándor utca, Szent István király utca és Dózsa György utca közötti szakasza, illetve a Széchenyi István utca, felújították a Millenium tér előtti részt, valamint megerősítették a Vasút utca burkolatát.

Szintén az elmúlt években újult meg a Napsugár Óvoda sportszobája, a Magyar Falu Program keretében, valamint az intézmény tetőszerkezete is. A község idei nagyberuházása, egy új, két csoportszobás bölcsőde építése, ahol már javában folynak a munkálatok, szeptembertől a tervek szerint pedig összesen 24 gyermeknek biztosítanak majd felügyelet az intézményben.

Hegyeshalom legnagyobb feladata 2022-ben, az önkormányzati telkek értékesítése lesz, amivel legfőkébb a fiatalokat segítenék.

Bár az idei költségvetést még nem fogadta el a testület, az előzetes tervek alapján, mintegy 1,4 milliárd forinttal gazdálkodhat a település 2022-ben. Az év elején elindítják a Magyar Falu Program és a TOP Plusz pályázatokat, a tervek szerint pedig idén is folytatódik az útfelújítási program, valamint az iskola területén lévő KisTocsa épületét és az egykori gimnáziumot is felújítanák az idei évben.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét